Külföld
Amerikai kritikusok díját nyerte a MÁV Szimfonikusok lemeze
2014-06-26 11:48
Amerikai zenekritikusok díját nyerte el a MÁV Szimfonikus Zenekar és Hong-Mei Xiao brácsaművész közös, Ernest Bloch műveiből összeállított CD-je. A 2013-ban megjelent lemezt a Magyar Rádió 22-es stúdiójában rögzítették.
A díjat az 1935-ben alapított American Record Guide (ARG) magazin független kritikusai ítélték oda a MÁV Szimfonikusok és Hong-Mei Xiao brácsaművész közreműködésével elkészített lemeznek. A díj jelentőségét érzékelteti, hogy az ARG a legrégebbi klasszikus zenei magazin az Egyesült Államokban. Évente 80 független kritikus csaknem háromezer ismertetőjét és kritikáját közli klasszikus zenei koncertekről és hangfelvételekről. Ezek közül esett a kritikusok választása az Ernest Bloch műveiből álló CD-re, amelyen a zsidó származású, svájci-amerikai zeneszerző Baal Shem című művének brácsára és zenekarra készült átirata, a Héber szvit, valamint a Szvit brácsára és zenekarra csendül fel, Mariusz Smolij karmester vezényletével.A világ egyik vezető klasszikus zenei csoportja által 2013-ban kiadott 61 perces CD felvételeit a Magyar Rádió 22-es, nagyzenekari stúdiójában rögzítették. Ugyanitt, a napokban készülnek a MÁV Szimfonikusok Hong-Mei Xiao-val közös, újabb – William Walton, Arnold Bax és Vaughan Williams műveiből álló – lemezének felvételei, Kovács János vezényletével.
A Zenekart 1945-ben alapította a Magyar Államvasutak, amely azóta is legfőbb támogatója a csaknem száz muzsikust foglalkoztató együttesnek. Az ország élvonalbeli hivatásos zenekarainak sorában tartják számon, repertoárja a barokk zenétől a modern, kortárs művekig terjed.
Az elmúlt több mint hat évtized során számos világszerte elismert karmester – például Kobayashi Ken-Ichiro, Franco Ferrara, Herbert Blomstedt vagy Irwin Hoffman - vezényelte koncertjeiket, és olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Luciano Pavarotti, Placido Domingo, José Carreras, Miklósa Erika, Rost Andrea, vagy Vásáry Tamás.
A zenekar magas művészi tudását számos külföldi turnén is elismerték. Vendégfellépései során Európa minden országában koncertezett már, de Brazíliában, Peruban, Argentínában és Kolumbiában, valamint Libanonban, Japánban, Kínában, Hong-Kong-ban és Cipruson is sikert aratott a zenekar.
A zenekar hagyományokban gazdag művészi munkásságának elismeréseképpen 2011-ben az egyik legjelentősebb zenei elismerésben részesült, megkapta a Bartók Béla-Pásztory Ditta díjat.
2013 augusztusában az államfő a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét adományozta Lendvai György, a zenekar ügyvezető igazgatója számára „Magyarország egyik vezető szereppel bíró, közel hetven éves kultúramegőrző és kultúrateremtő múlttal rendelkező együttese sikeres irányításáért, az ifjúság zenei nevelésének előtérbe helyezéséért.”
A MÁV Szimfonikus Zenekar rögzítette felvételre a Himnusz eredeti, Erkel-féle változatát 2013 júliusában. Az olimpiai játékokon innentől kezdve ez a változat hangzik majd el a magyar bajnokok dobogóra lépésekor. A zenekari felvételt a Nemzetközi Olimpiai bizottság kérte Magyarországtól.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.