Bűnügy
Őrizetbe vették a miskolci rablóduót
2014-06-25 20:17
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 13 éves fiú és 21 éves társa ellen.
A nyomozás kiinduló adatai szerint június 24-én 12 órakor Miskolc, Avasi lakótelepén egy 76 éves asszony tartott haza a közértből, amikor a nála lévő szatyorját a gyermekkorú támadó megpróbálta kitépni a kezéből. A sértett azonban nem engedte el csomagját, földre esett, majd a támadó az elszakadt fülű zsákmánnyal, a társával korábban egyeztetett helyre menekült.A bevezetett rendőri intézkedések eredményeként a Miskolci Rendőrkapitányság Avasi Rendőrőrsének járőrei fél órán belül igazoltatták, majd elfogták és a Miskolci Rendőrkapitányságra előállították a cselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiút. A délután folyamán a nyomozók az idősebb társat, R. Attila hegymegi lakost is elfogták Miskolcon.
A bűncselekmény elkövetését beismerő gyanúsítottakat a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi őrizetbe vette és az illetékes járási ügyészségen előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk indítványozására.
minap.hu
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.