Egészség

Calici vírus okozhatta a füredi fertőzést

2014-06-25 18:41

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az országos tisztifőorvos szerint feltételezhetően emberi ürülékből származó calici vírus okozhatta a Magyar Úszás Napján, Balatonfüreden történt megbetegedéseket.

Paller Judit erről szerdán, Budapesten tartott sajtótájékoztatón beszélt, hangsúlyozva, az ügy vizsgálata egyelőre nem zárult le, így pontosan nem tudni a fertőzés forrását, ezért továbbra is elképzelhető, hogy a vírus egy, a versenyre már megbetegedve érkező résztvevőtől, vagy valamilyen illegális szennyvízforrásból származik.

Az országos tiszti főorvos kiemelte, a Balatonon korábban tapasztalt halpusztulás jelenlegi feltételezésük alapján nem hozható összefüggésbe az esettel, ahogy más tóparti megbetegedések sem. Paller Judit aláhúzta, a Balaton vize továbbra is kiváló, a hasonló vírusok ugyanis csak nagyon lokalizáltan és rendkívül kis mértékben életképesek a nyílt vízben.
Paller Judit közölte, a balatonfüredi megbetegedés mellett a járványügyi szakemberek két másik ügyet is vizsgálnak. Egy fonyódligeti táborban június 17-én 151 enyhe lefolyású, hasmenéssel járó megbetegedés történt, míg Zánkán 8 gyermeknél jelentkezett hasonló tünet.

Szólt arról is, hogy a füredi megbetegedések ügyében 35 érintettet kérdeztek ki, akik közül hárman jelezték, már korábban is voltak hasonló tüneteik.
A tiszti főorvos hangsúlyozta, a másik két esetben sem zárultak még le a vizsgálatok, de egyértelműen kizárható a Balaton vizének szerepe, a nagyobb létszámot érintő megbetegedések hátterében akár az is állhat, hogy a gyermekek az iskola végeztével új környezetbe, közösségekbe kerültek.

Paller Judit a hasonló esetek elkerülése érdekében többször felhívta a figyelmet a személyes higiénia fontosságára és arra, hogy a megbetegedés tüneteit észlelők kerüljék a közösségeket és próbálják megakadályozni a vírusok terjedését.

A szombati Magyar Úszás Napja keretében rendezett balatonfüredi nyíltvízi úszó Európa Kupa-verseny, illetve a csaknem 3500 amatőr és profi sportoló részvételével megtartott Samsung Olimpiai Úszófesztivál után többen megbetegedtek. Az olimpiai bajnok Risztov Éva mellett a verseny férfi győztesét, Gyurta Gergelyt is kórházba kellett vinni.

Csohán Ágnes, az Országos Epidemiológiai Központ járványügyi osztályvezetője a fenti esetek mellett közölte, feltételezhetően magyar zöldségkészítmény miatt mindeddig öten kerültek kórházba botulizmus miatt, három külföldi és két magyar állampolgár, míg két további magyar személyt megfigyelésre tartanak kórházban.

MTI



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!