Gazdaság
Folytatja a devizaügyet a Kúria
2014-06-21 12:16
Hamarosan minden érdeklődő megtudhatja, hogy a Kúria milyen indokok alapján hozta meg hétfői jogegységi döntését a devizaügyekben, a határozat indokolása két héten belül elkészülhet - mondta a Magyar Nemzetnek adott, a lap szombati számában megjelent interjújában Simonné Gombos Katalin, a legfőbb ítélkező fórum polgári kollégiumának szóvivője.
Hozzátette: a részletes érvelés alapján számos összefüggés világossá válhat, az indokok segíthetnek a jogegységi határozat egyes elemeinek pontos megértésében. Úgy vélte, a Kúria jogegységi tanácsa tisztázta a devizaügyekben döntést igénylő eddigi kérdéseket, s a határozatból akár a törvényhozók is leszűrhetnek következtetéseket a maguk számára. A szóvivő ugyanakkor arról is beszámolt, hogy megkezdte munkáját egy új szakmai elemző csoport. A grémium azt a lényeges kérdést járja körül, milyen jogkövetkezmények alkalmazhatók az érvénytelen kölcsönszerződéseknél. A szakmai csoport az év végére fejezheti be a munkáját.MTI
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-16 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.