Programajánló

Múzeumok éjszakája az MVK-nál

2014-06-19 21:52

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mvk_sajtaj_140619_ja_8.jpg

A miskolci közlekedési vállalat is csatlakozik a Múzeumok éjszakájához. A Szondi György úti teleptelephelyükön nem csak villamosokat és  buszokat, de veterán autókat is kiállítanak. A rendezvényre szombaton 19 órától este 10-ig várják a látogatókat.

Idén második alkalommal rendezi meg a Múzeumok éjszakáját az MVK. A telephelyre tavaly több mint háromszázan látogattak.  



– A Borsod Megyei Veterán Jármű Klub Egyesület is segíti nemcsak azt, hogy az MVK Zrt. már itt lévő és meglévő szépen felújított veterán járművei, villamosai kiállításra kerüljenek, hanem abban nyújtanak segítséget, hogy mintegy húsz-huszonöt veterán jármű, oldtimer személygépkocsi, tűzoltóautó, rendőrautó, mentőautó legyen itt, az MVK telephelyén a Múzeumok éjszakáján – mondta el Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.

mvk_sajtaj_140619_ja_21.jpg
 
A veterán autók mellett bemutatkozik az MVK Közlekedéstörténeti Múzeuma és természetesen ott lesz a legendás Ikarus 31-es is.
 
– Az Ikarus 31-es autóbuszv a vállalat brendje, és a 6.20-as jármű is, amit a Múzeumok éjszakáján meg lehet majd ismerni. Ez az a brend, ami mögöttünk az elmúlt száz évben, hetvenöt évben forgalmi szolgálatot teljesítettek. A Búza téren csak ilyen járművek álltak, a repülőtéren ugyanilyenek, és a Majális parkban is. A 6.20-as és a 31-es buszok a városi közlekedés, Miskolc város jellegzetes márkái – tájékoztatott Singlár Zsolt, az MVK Zrt. vezérigazgatója.

mvk_sajtaj_140619_ja_19.jpg
 
Az MVK Zrt. telephelyén a szakmai idegenvezetés szombaton este 7 és 9 órakor indul a Múzeumok éjszakáján.

R. O.
Fotó: J. Á.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!