Kultúra

LED falon is látható lesz az Aida

2014-06-19 16:00

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE operafesztnyito_140613_fkcs_25.jpg

Pénteken este 9 órakor kerül színre az Operafesztivál nagyszabású Aida bemutatója a Magyar Állami Operaház művészeinek előadásában.

Az „ezrek operája” rendezvényre várhatóan rengetegen lesznek kíváncsiak, hiszen nagyon sokan érdeklődtek a Bartók Plusz Operafesztivál irodájánál, de a Polgármesteri Hivatalban is, hogy regisztrációs jegy hiányában miként láthatnák az előadást.

Mivel a Miskolci Jégcsarnok befogadó képessége véges és az előadás a helyszínen csak regisztrációs jeggyel tekinthető meg, ezért Kriza Ákos polgármester közbenjárására az Aida előadása egy 5 x 3 méteres óriás LED-falon élő közvetítésben is látható lesz a Generáli Aréna előtti téren.

A polgármesteri hivatal felhívja a figyelmet arra, hogy a Generali Aréna előtti téren a LED falnál a szervezők ülőhelyet nem tudnak biztosítani, ezért, aki nem a lépcsőre szeretne leülni, az lehetőség szerint vigyen magával hordozható széket vagy plédet.

minap.hu

A kulturális kormányzat 2014-ben 50 millió forinttal segíti az Operafesztivált, melyből 20 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap Fesztiválkollégiuma, 30 millió forintot pedig az NKA miniszteri kerete biztosít. A rendezvény idei főtámogatója a MOL és a TVK.   



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!