Operafesztivál

Mesemusical, lemezbemutató koncert

2014-06-17 17:31

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az Operafesztivál programjai között este hat órától Mandralínia című mesemusical dalaival, fél nyolctól pedig Budapest Klezmer Band koncertjével várják az érdeklődőket az Erzsébet téren.

klezmer.pngBarta Ildikó ismert miskolci zene­pedagógus. A Cs. Szabó Virág „Mandralínia, a harcosok földje” című kisregényéből Izsó Angelika által írt Mandralínia című mesemusical szövegét 2009-ben zenésítette meg. Most CD született a gyönyörű dalokból, amelynek csaknem minden előadója miskolci kötődésű. A lemezbemutató koncerten a szerzőn kívül fellép Vágó Zsuzsi, Veréb Tamás, Tunyogi Bernadett, Vida Péter, Seres Ildikó, Dézsy Szabó Gábor.

A Budapest Klezmer Band (képünkön) előadásai rendkívüli élménnyé teszik a tradicionális zsidó zenét. Olyan zenei átiratokat játszanak, amelyeket a zenekar alapítója és vezetője, Jávori Ferenc komponál. A klezmer zenének szoros kapcsolata van az amerikai dzsesszel. Újjáélesztésének mozgalma az Amerikai Egyesült Államokból indult útjára, de a gyökerei Kelet-Közép-Európában vannak. Jávori Ferencet és az általa alapított Budapest Klezmer Bandet teljesítményéért több díjjal is kitüntették.

minap.hu

A kulturális kormányzat 2014-ben 50 millió forinttal segíti az Operafesztivált, melyből 20 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap Fesztiválkollégiuma, 30 millió forintot pedig az NKA miniszteri kerete biztosít. A rendezvény idei főtámogatója a MOL és a TVK.   
   


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!