Miskolc anno

Az Erzsébet téri Kossuth-szobor története

2014-06-09 12:54

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE marcius15-120315ml_66.jpg

1898-ban állították fel az Erzsébet téren azt a szobrot, Róna József művét, mely Kossuth Lajos legelső egész alakos köztéri szobra volt az országban. A szobrot Pünkösd hétfőjén leplezték le, melyen jelen volt mások mellett Lévay József, Herman Ottó és Szemere Bertalan fia, Attila is.

Kossuth Lajos mindössze kétszer járt Miskolcon – 1840-ben például megszállt a Három Rózsa Szállóban –, de több szál is fűzte a városhoz, száműzetése során pedig miskolci küldöttség több alkalommal is felkereste.

Mint ismert, Kossuth 1879-ben elveszítette magyar állampolgárságát, erre több magyar város is úgy reagált, hogy díszpolgárává választotta – Miskolc 1886-ban, abban az évben, amikor Ferenc József a városba látogatott. 1887-ben leleplezték Kossuth arcképét a Városházán. Miskolciak 1890-ben és 1891-ben is kérték küldöttség útján Kossuth engedélyét, hogy utcát nevezhessenek el róla, ő azonban szerényen kitért a válaszadás elől.

A szobor állításának ötlete az 1848-as forradalom kitörésének 50. évfordulóján rendezett ünnepségen merült föl, 1898. március 15-én. A közgyűlés április 12-én határozott úgy, hogy közadakozásból szobrot emeltet. Róna József szobrász – aki később Szemere Bertalan szobrát is megalkotta – így nyilatkozott: „Gyermeki fantáziám alkotta már ezt meg 30 évvel ezelőtt, ifjúkori rajongásom ékesítette szépségekkel már réges-régen, amit ma, mint érett művész hozzáadtam, az csak technika, csak művészi tudás.” A szobor leleplezésén jelentős politikusok mellett részt vettek a Kossuth-család tagjai – Kossuth testvére, Lujza és fia, Ferenc is. A szobor Pünkösd hétfőjén történt leleplezésén jelen volt még Lévay József, Herman Ottó és Szemere Bertalan fia, Attila.

A patinával bevont bronzszobor egy négy méter magas szemcséskőből faragott talapzaton áll, amely Kiss István budapesti építész terve szerint készült.

minap.hu
Fotó: archív



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!