MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt.

Az első állomás: lebontották az Álmos utcai avult telepet

2014-06-05 16:20

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE almos_utca_bontas_140605_ja.jpg

Felszámolták az Álmos utcán lévő nyomortelepet, az épületek lebontása után már a törmeléket hordják el. Mint Soós Attila, a miskolci Fidesz frakció szóvivője elmondta, a belváros közeli terület reményeik szerint hamarosan hasznos beruházásnak adhat otthont.

Az első állomás ez, ami egyértelműen mutatja, hogy a megkezdett munka sikeres és eredményes. Egy év alatt egy 38 lakásos avult telepet tudtak felszámolni, melyben 32 lakás volt lakott. Ez mutatja azt is, hogy a nemrégiben nagy nyilvánosságot kapott programjuk nem most kezdődött, hanem 2012-ben, mondta Soós Attila frakciószóvivő. Ezen a területen is emberhez méltatlan körülmények között éltek, voltak jogtalan lakásfoglalók is, de köthetőek voltak a bejelentések bűnözéshez is.

almos_utca_sajtaj_140605_ja_7.jpg

Borzasztóan sajnálják, hogy mindez úgy történhetett, hogy a szocialista városvezetés ahelyett, hogy rendbe rakta volna az ilyen területeket, emberibb körülményeket biztosított volna az itt élőknek, adott volna lehetőséget, hogy normálisabb helyre költözzenek, hagyta, hogy ilyen körülmények között éljenek. Soós Attila megjegyezte, a Jobbik ilyenkor „lapít”, hiszen az ő céljuk, hogy ezek a telepek fennmaradjanak, mert gyűlöletpolitikát folytatnak, ami lassan minden miskolci csoportot érint, a szocialisták pedig csak a közgyűlésben hangoskodnak, ahelyett, hogy konkrét javaslatuk lenne, és segítenék a városvezetés munkáját.

A városvezetés elkötelezett

– A szocialisták a roma jogvédőkkel fognak össze, valami tisztázatlan probléma ürügyén, kitelepítést emlegetnek, miközben erről nincs szó. Könnyű úgy beszélni valakinek, hogy idejön máshonnan egy-két órára anélkül, hogy megkérdezné azokat, akik itt élnek, és szeretnének kitörni. De azok, akik ezeket a látszatdemonstrációkat szervezik, egy csoport támogatását nem fogják megkapni: a jóérzésű miskolciakét – jelentette ki a frakciószóvivő.

almos_utca_bontas_140605_ja_2.jpg

Véleménye szerint ugyanis a miskolciak pontosan látják, hogy amióta a Fidesz-KDNP vezeti a várost, azóta érdemi intézkedések történnek, annak érdekében, hogy a nyomortelepeket felszámolják, hogy az ellenőrzések folyamatosak legyenek, hogy minél több beilleszkedni képtelen, antiszociális elemet távolítsanak el a városból törvényes eszközökkel. Ebben elkötelezettek, a bűnt és bűnözést minden eszközzel igyekeznek visszaszorítani, aki pedig ebben nem partner, az Soós Attila szerint nem miskolci, vagy nem Miskolcért dolgozik.
A terület frekventált helyen van, így az a cél, hogy beépítsék, hangzott még el a tájékoztatón.

Megjelent a helyszínen Nánási Kocsis Norbert, a terület önkormányzati képviselője is, aki elmondta, ő maga is ebben az utcában gyerekeskedett, így a saját szemével is látta, hogy milyen körülmények voltak itt. A környéken lakók fellélegeztek, hogy eltűnt ez a bűnügyi gócpont, tette hozzá.

almos_utca_bontas_140605_ja_19.jpg

Nyakó József éppen szemben lakik a területtel, mint elmondta, a környéken lakók mind nagyon örülnek neki, hogy megszűnt az az áldatlan állapot, ami itt volt, és ami miatt folyamatos bizonytalanságban éltek, köszönik a képviselőnek és a polgármesternek az intézkedést.

Folytatódik a telepfelszámolás

A Petőfi tér 3. szám kiürítése is megtörtént, ezt az ingatlant a tervek szerint a műemléki felépítménnyel együtt adják el, már a potenciális vevő is megvan. Készül a korábban kiürített, Dráva utca 1. alatti ingatlan bontási terve is, hamarosan elkezdődhetnek a munkák.

almos_utca_bontas_140605_ja_10.jpg

– A MIK Miskolci Ingatlangazdálkodó Zrt. ütemezetten végzi az avult telepek felszámolását. Tavaly sikerült rendezni a Búza tér 4., a Szendrei utca 1. és a Szentpéteri kapu 3. alatti ingatlan önkormányzati lakásainak helyzetét – mondta el Pásztor Imre, a Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője.

Erre az évre tervezték az Álmos utca 25. és a Petőfi tér 3. szám alatti ingatlan kiürítését. A telepek felszámolása kiemelt célja a jelenlegi városvezetésnek, s mindez összhangban van a szegregált telepek kezelésével is.

– Városképi, városrendezési oldalról ez nem szorul bővebb magyarázatra, de ingatlankezelési és gazdasági szempontok alapján is indokolt az avult telepeken található ingatlanok felszámolása – emelte ki Pásztor Imre.

almos_utca_bontas_140605_ja_16.jpg

Jelenleg a valamivel több, mint 246 ezer négyzetméternyi, MIK által kezelt lakás-alapterület nagyjából kétharmadát az összkomfortos lakások teszik ki. Ez arányaiban pozitív elmozdulás az elmúlt évekhez képest. Szintén pozitív változást jelent a komfort nélküli lakások arányának 3 százalékos csökkenése, ami alapterületben megközelítőleg tízezer négyzetmétert jelent.

Még mindig van azonban több ezer négyzetméternyi alapterületű, alacsony komfortfokozatú, korszerűtlen lakás, amelyek a kis bevétel mellett magas karbantartási költséget jelentenek a városnak. A komfortos, összkomfortos lakások viszont nagyobb bevételt generálnak, kisebb fenntartási költség mellett, így összességében megtérülő beruházása is lehet a városnak az avult telepek felszámolása – nyilatkozta Pásztor Imre.

H. I.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-06-02 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!