Oktatás

„Olyat láthatunk, amit eddig még soha”

2014-06-03 14:26

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE hal_gyer_pannt_140603_fkcs_5.jpg

Hátrányos helyzetű gyerekek érkeztek kedden a Herman Ottó Múzeum központi épületébe, hogy egy pályázati program segedelmével megnézzék a Pannon-tenger Múzeumot, majd egy másik kiállítótérbe is ellátogathattak.

hal_gyer_pannt_140603_fkcs_6.jpg

Kétbusznyi, vagyis 100 diák látogatott kedden a Herman Ottó Múzeumba. Két turnusban érkeztek, elsőként ötven alsós és felső tagozatos kisiskolás csodálhatta meg a Pannon-tenger Múzeumot, a nap folyamán pedig a második csapat is megérkezett.

hal_gyer_pannt_140603_fkcs_9.jpg

A halmaji általános iskolából érkező fiatalok a múzeumnak köszönhetően jutottak el a város legújabb, interaktív kiállítási terébe, a Pannon-tenger Múzeumba. Pusztai Tamás múzeumigazgató elmondta, a projekt során több mint hatezer fiatal tekintheti majd meg a kiállítást, de a múzeumi élmény egész napos, hiszen „csomagban” jár.

hal_gyer_pannt_140603_fkcs_7.jpg

– Egy pályázat keretében ötmillió forintot nyertünk arra a célra, hogy a megye teljes területét lefedve, diákoknak mutassuk be a múzeumot, kiemelten a Pannon-tenger Múzeumot. Ez az összeg erre nem elég, de több mint negyven településről, több mint hatezer diák láthatja a kiállítást a projekt lezárásának idejéig, vagyis 2015 januárjáig – mondta Pusztai Tamás, hozzátéve, hogy szeptembertől a már most is működő múzeumpedagógiai program még hangsúlyosabb szerepet kap.

hal_gyer_pannt_140603_fkcs_8.jpg

A múzeumigazgató szólt arról, bár kiemelt helyet kap a Pannon-tenger Múzeum, nem csupán egy kiállítóteret látogathatnak meg a fiatalok – az új tárlat mellett a múzeum egy másik tárlatát is megnézhetik.

A program keretében először érkezett ötven kisdiák két csoportra osztva – alsó- és felső tagozatosok – tekintették meg a kiállítást. Dutkó Bettina elmondta, neki nagyon tetszik a Pannon-tenger Múzeum. A kedvence a mocsárciprus volt.

hal_gyer_pannt_140603_fkcs_11.jpg

– Szerintem nagyon szép ez a kiállítás. Nagyon érdekes dolgokról mesélnek, és olyat láthatunk, amit eddig még soha. A fa a kedvencem, de még nem néztünk meg mindent – mesélte. A mocsárciprusok Hubai Letícia kedvencévé is váltak. Ő annak az örömének adott hangot, hogy végre szép környezetben tudhatja meg, hogy mi volt régen.

A nebulók kirakóztak, rajzoltak, s a tárlatot is szakszerű vezetés kíséretében nézték végig. Kedden még egy busz diák érkezik a múzeumba, s a projekt nem áll le, egészen 2015 januárjáig.

K. J.
Fotó: F. K. Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!