DVTK

DVTK: Rosenborg, Aberdeen, Göteborg…?

2014-06-02 16:40

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_videoton_140513ml_086.jpg

A 40. helyre került az Európa-liga selejtezőkörének rangsorolása után a DVTK, így épphogy lecsúszott a kiemelt helyről. A diósgyőriek lehetséges ellenfelei közt norvég, svéd és skót (él)csapatok is vannak. Az MLSZ hétfőn leadta a klub nevezését, így hivatalosan is indulhatnak a kupában a miskolciak. Sorsolás június 23-án.

Hétfőn a Magyar Labdarúgó-szövetség leadta az UEFA számára a nemzetközi kupákban induló magyar csapatok nevezését, így hivatalos, hogy a DVTK 1998 után ismét nemzetközi kupamérkőzést játszhat.

A Nemzeti Bajnokságból a DVTK mellett az FTC kapcsolódik be a második számú kupasorozat, az Európa-liga első selejtezőkörében. A zöld-fehérek kiemeltek, míg a Diósgyőr éppen csak lecsúszott erről. A piros-fehéreknek a moldáv FC Tiraspolhoz hasonlóan 2.325 a koefficiensük; az UEFA versenyszabályzata szerint az előző szezon koefficiense dönt, ez pedig a moldávoknak kedvez. A kiemelések még nem véglegesek, s előfordulhatnak kizárások és klublicenc miatti változások is.

dvtk-uefa-ellenfelek.jpg

Az Európa-liga első selejtezőkörének párosítását június 23-án sorsolják, a játéknapok július 3. és 10. A második kört július 17-én és 24-én, a harmadikat július 31-én és augusztus 7-én rendezik. A playoff játéknapjai augusztus 21. és 28. A csoportkört augusztus 29-én sorsolják, az első játéknap pedig szeptember 18-a. A DVTK-t így nem kiemeltként olyan, nemzetközileg is ismert együttesekkel sorsolhatják össze, mint a norvég Rosenborg vagy Tromsø, a skót Aberdeen, a bolgár Litex Lovech vagy a svéd Göteborg. Ismerős csapat is akad a listán, például a bosnyák ©iroki Brijeg, amellyel 2010-ben találkozott edzőtáborozás során a Tornyi Barnabás-féle Diósgyőr – a bosnyákok 1–0-ra nyertek akkor, igaz, abból a miskolci gárdából Ivan Radoą maradt csupán hírmondónak, de a kapus nem lépett pályára. A magyar futballbarátok emlékezhetnek még a montenegrói Čelik Nikąićre, melyet tavaly a Budapest Honvéd emlékezetes párharcban búcsúztatott az El-től – 13–1-es összesítéssel.

dvtk_videoton_140513ml_022.jpg

A második fordulóban aztán jöhetne a kolozsvári CFR Cluj, az orosz Szpartak Moszkva, a szerb Partizan vagy akár a lengyel Lech Poznań… Legutóbb 1998-ban szerepelt a nemzetközi kupában a DVTK – Tornyi Barnabással. Az Intertotó-kupában az első körben a Sliema Wandererst (2–0, 3–2) búcsúztatta – érdekesség, hogy a máltaiak most nem kiemeltként a diósgyőriekkel együtt várják selejtezős ellenfelüket. A következő fordulóban aztán a török Altay İzmir búcsúztatta a csapatot. Először 1960-ban járt a DVTK a nemzetközi porondon, a közép-európai kupában: az első, US Città di Palermo elleni idegenbeli meccsen 2–1-re nyertek, de a visszavágón 2–0-s győzelemmel az olasz együttes lépett tovább. Ezt követően a jugoszláv Crvena zvezda volt a következő ellenfél az 1967-es kiírásban, de akkor sem sikerült továbbjutni. A közép-európai kupában 1971-ben vett részt a Diósgyőr utoljára, akkor a Lokomotiv Kassát verve a második körig jutottak, de a Čelik 4–2-es összesítéssel jobbnak bizonyult a diósgyőrieknél.

dvtk_1977_mnk.jpg

Az 1977-es magyarkupa-győzelemnek köszönhetően a diósgyőri együttes bejutott a kupagyőztesek Európa-kupájába, ahol ellenfele az első fordulóban a Beşiktas volt. Az odavágón a DVTK kétgólos vereséget szenvedett, majd a második találkozón 5–0-s győzelmet arattak a törökök felett. A következő körben a Hajduk Splitet az első meccsen legyőzték 2–1-re, a visszavágó pedig hasonló, de fordított eredménnyel zárult. Mivel sem a rendes játékidő, sem a hosszabbítás nem döntött, így büntetőpárbaj következett: az idegek harcát a horvátok bírták jobban. Az 1979–80-as szezonban az UEFA-kupában próbálhatott szerencsét a DVTK, ahol a német Kaiserslautern együttese akadályozta meg a negyedik fordulóba jutását. A klub az első két fordulóban meggyőző teljesítménnyel győzte le a Rapid Wien és a skót Dundee United együttesét, melynek hatására a brit sajtó a kontinens legjobb csapatának nevezte a DVTK-t. 1980-ban a csapat újra bejutott a KEK-be, azonban a Celtic túl nagy falatnak bizonyult számukra. Ezt követően 18 évet kellett várni a következő európai kupaszereplésre – a ’98-as után pedig 16-ot az előttünk állóra.  

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!