Közélet

Az ápolók ünnepén

2014-05-28 17:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE apolok_koszontese_140528_vcs_04.jpg

Több mint százan érkeztek a megye különböző intézményeiből Miskolcra szerdán, az Ápolók Nemzetközi Napjának alkalmából rendezett ünnepségre. A Magyar Ápolási Egyesület B.-A.-Z. megyei szervezete által szervezett eseményen hárman kitüntetésben is részesültek.

Az ápolók áldozatos munkáját, hivatását ünnepelték szerdán, a Megyeházán. A szakma, s a szakmában dolgozók iránti tiszteletet nemzetközi szinten ismerik el évről-évre. Miskolcon a megyei szervezet sem felejtkezett meg az ápolókról, akik sokat tesznek a betegek lelkéért, épüléséért.

Simon Béláné, a megyei kórház diplomás ápolója is megerősítette az ünnepségen, hogy az ápolói pálya gyakorlatilag olyan hivatás, amely sok lemondással jár.

apolok_koszontese_140528_vcs_11.jpg

– Aki ezt a hivatást választja, az tudja, hogy sok áldozatot kell hoznia munkájáért. Nem is munka ez, sokkal inkább hivatás. A betegek életének nehézségeit csökkentésében van nagy szerepünk amellett, hogy ellátjuk őket – tette hozzá.

Az a fáradozás, amely az ápolók mindennapjainak természetes része értékelendő. Éppen ezért díjakat is átadtak a Megyeházán megrendezett ünnepségen – Simon Béláné is kitüntetéssel gazdagabban térhetett haza a találkozót követően.

apolok_koszontese_140528_vcs_15.jpg

A szervező Magyar Ápolási Egyesület megyei vezetője, Lukács Lászlóné kiemelte, hogy az egyesület szeretné megmutatni azt mindenkinek, hogy fontos tevékenységet végeznek az ápolók, s figyelemreméltó az, ahogyan munkájukat végzik. Az ápolók azonban nem csupán szerepük miatt nélkülözhetetlenek, hanem azért is, mert hazánkban régóta hiány van ápolókból. Bagosi Gabriella országos vezető ápoló elmondta, már megkezdődött a külföldre vándorlás is.

– A kivándorlás kicsit csökkent, de nem annyira, mint szerettük volna. Ennek az az oka, hogy egyre több diplomás egészségügyi dolgozó van, akik már beszélnek nyelveket is, tehát vonzó számukra a külföldi álláslehetőség – tette hozzá.

A cél azonban – az ápolók napjának megünneplésével is, hogy az itthoni álláslehetőség is vonzó legyen a fiataloknak. Emellett pedig az erkölcsi megbecsülés kivívása és a szakma szépségének hirdetése is fontos feladat.

minap.hu
Fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!