Oktatás

Újra találkozott az ötvenöt éve végzett osztály

2014-05-27 18:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE erettsegi_tal_55_berze_140524.jpg

Ötvenöt éves érettségi találkozóját tartotta a Berzeviczy Gergely Közgazdasági Technikum Kereskedelmi Tagozatának 1959-ben végzett osztálya május 24-én, Miskolcon. Az idő, mint a szervezők is megjegyezték, sajnos múlik, így egyre kevesebben gyűlnek össze az évenkénti találkozón.

A Berzeviczy Gergely Közgazdasági Technikum Kereskedelmi Tagozatának 1959-ben végzett osztálya 27 főt számlált. Azóta sokan távoztak az élők sorából. Az egykori osztályt ma már csupán 15-en jelentik – a május 24-én megtartott érettségi találkozóra 11-en mentek el.

erettsegi_tal_55_berze_2_140524.png

– Már a 40 éves osztálytalálkozón szembe kellett nézni azzal a sajnálatos ténnyel, hogy az idő elszaladt felettünk, s egyre kevesebben tudunk együtt örülni az évenkénti találkozónak – mondta Ocsenás István szervező.

Az osztály több szempontból is különleges. Amellett, hogy életre szóló barátságok köttettek, vándortalálkozókon gyűltek össze, hogy a kapcsolatot aktívan tartsák. Mint a szervezőktől megtudtuk, az iskola történetében egyedülálló társaságról van szó, hiszen egyedül ők számlálnak napjainkig 22 találkozót, és megszerveztek egy kettős ballagást is.

erettsegi_tal_55_berze_140524.png

Ennek a kivételes összetartozásnak, teljesítménynek a találkozó óta egy emléklap is emléket állít, amelyet a társaság egyetlen ma is élő oktatója, Deák Gábor írt alá – az oktató május 11-én, Miskolc napján Miskolc város díszpolgára lett. A találkozón betegség miatt sajnos nem tudott megjelenni.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!