Kultúra

Több mint kétszáz diák mutatja meg magát egymásnak és a világnak

2014-05-27 16:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE zrinyi_napok_140527ml_05.jpg

Újra megrendezi a rajz- és a drámatagozatos diákok produkcióira épülő Zrínyi Művészeti Napokat a miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium. A rendezvénysorozat több mint egyszerű számadás az iskolában tanultakról, a fiatalok ugyanis annak falain kívül is kamatoztatják tehetségüket.

zrinyi_napok_140527ml_02.jpg

– Jó egy évben egyszer együtt látni, mennyi mindent csináltak az elmúlt időszakban a diákok. Fontos az is, hogy iskolánkon belül mindenki kapjon belőle ízelítőt, és az is, hogy régi diákjaink, más intézmények oktatói is ellátogatnak hozzánk, így a dákok tehetségének, az itt folyó minőségi képzésnek a híre messzebbre is eljut – mondta a tizennegyedik éve sikerrel megrendezett program indíttatásáról Kovácsné Szegedi Ildikó igazgató.

zrinyi_napok_140527ml_19.jpg

A drámatagozatosoknak ez a vizsgaelőadásuk, a rajzosoknak viszont pályázniuk kell, és a legjobb munkákat állítják ki az iskolában.  A város közönsége más alkalmakkor is találkozhat a tehetséges diákokkal – ez évben is sokat dolgoztak együtt a színházzal, fellépnek rendezvényeken, részt vettek a Frankofónia ünnepén –, de akkor nem feltétlenül derül ki, hogy ők Zrínyisek. Most viszont általuk az egész iskola művészeti képzéséről képet kaphatnak az érdeklődők.

– Kiváló munkát végeznek a fiatalok, legutóbb, a város támogatásával Kayseriben, Miskolc török testvérvárosában vettek részt egy diákszínjátszó találkozón. Méltón képviselték a várost, nagy sikerül volt, és fantasztikus élményekkel tértek haza, ami abban is segít, hogy itthon még nagyobb kedvvel végezzék munkájukat – tette hozzá az igazgatónő.

zrinyi_napok_140527ml_31.jpg

A Zrínyi Művészeti Napok keddi megnyitóján bemutattak egy válogatást a drámatagozatosok kiemelkedő produkcióiból, megnyitották a rajzosok tárlatát, és a hagyományoknak megfelelően átadta a Művészeti Díjakat az alapító, T. Asztalos Ildikó.
Ebben az évben Tóth Jakab a Mozgókép és médiaismeret OKTV 2. helyezéséért, és a drámatagozaton elért eredményeiért; Godó Klaudia a drámatagozaton végzett kiemelkedő munkájáért; Varga Dóra a drámatagozaton végzett kiemelkedő munkájáért; Jacsó Gábor a művészeti tagozatok munkáját segítő tevékenységéért kapta meg az elismerést.



A Zrínyi Művészet Napok további programja
(minden előadás délután fél 5-kor kezdődik az iskola színháztermében)

Június 3. | kedd
A 10. évfolyam drámatagozatosainak vizsgaelőadása
Tasnádi István: Cyber Cyrano; Jelenetek Goldoni Nyaralás című művéből; Dalok, táncok, monológok
Rendezte: Lukácsné Eisner Eva

Június 5. | csütörtök
A 11. évfolyam drámatagozatosainak előadása
Egy óra mai költők társaságában; A magyar nyelv sava-borsa
Rendezte: Máhr Ágnes és Kertész Ágnes

Június 10. | kedd
A 9. évfolyam drámatagozatosainak előadása
Csukás István: Ágacska
Rendezte: Duvalovszki Éva
Thornton Wilder: A mi ki városunk
Tanácsadó: Györgyi Anna
Rendezte: Lukácsné Eisner Eva

Június 12. | csütörtök
A 12. évfolyam drámatagozatosainak vizsgaelőadása
Mesélj a nőkről...; Jelenetek, dalok, monológok
Rendezte: Duvalovszki Éva
 
Június 19. | csütörtök
A 13. évfolyam drámatagozatosainak vizsgaelőadása
Jelenetek Tasnádi István drámáiból; Dalok,versek, monológok
Rendezte: Duvalovszki Eva

Cs. M.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-29 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!