DVTK
Kriza Ákos levele a DVTK labdarúgóihoz és vezetőihez
2014-05-20 16:21
- A sikerre éhes szurkolótábornak óriási örömet szereztek a Ligakupa-győzelemmel. Ám minden bizonnyal érzik Önök is, hogy a Magyar Kupa 34 esztendő eltelte utáni megszerzése, minden eddigi sikerüket túlszárnyalná: miskolciak tíz és tízezrei fognak szorítani a DVTK-nak ezen a májusi vasárnap estén – írja egyebek mellett Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a DVTK labdarúgóihoz és vezetőihez címzett levelében, melyet alább teljes terjedelmében közlünk.
Tisztelt Magyar Kupa-döntőbe jutott DVTK labdarúgók és vezetők!A magyar labdarúgás történetében egyszer, egyetlen egyszer fordult elő, hogy egy vidéki város csapata egyedül képviselte hazánkat az európai kupaküzdelmekben, miközben hét-nyolc játékost adott a sorsdöntő mérkőzéseket vívó magyar olimpiai válogatottnak. A korszak legendás kapitánya, dr. Lakat Károly, évekkel később, így emlékezett a diósgyőri fiúkra:
„Kezdetben nem gondoltam, hogy ez a csapat lesz a bázisom. Ez az együttes semmivel sem tudott többet, nem volt jobb, mint az élvonal másik hat-hét csapata. Erkölcsileg, küzdőszellemben azonban feltétlenül felette állt a többieknek. Három fronton kellett helytállniuk, mégis vállalták.”
Ma, 2014-ben, a bő három évtizeddel ezelőtti siker kapujában áll a DVTK. A sikerre éhes szurkolótábornak óriási örömet szereztek a Ligakupa győzelemmel. Ám minden bizonnyal érzik Önök is, hogy a Magyar Kupa 34 esztendő eltelte utáni megszerzése, minden eddigi sikerüket túlszárnyalná: miskolciak tíz és tízezrei fognak szorítani a DVTK-nak ezen a májusi vasárnap estén. Önök fiúk, megismételhetik a diósgyőri aranycsapatunk diadalát. Mindannyiunk nevében kívánom, hogy így legyen, és labdarúgásban Miskolc lesz a bajnok! Találkozzunk vasárnap a Puskás Ferenc stadionban, azután pedig hétfőn este, a Városház téren!
Hajrá Miskolc! Hajrá Diósgyőr!
Kriza Ákos polgármester
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.