Egészség
Könyv a Hospice-ről, segítve a Hospice-t
2014-05-20 08:32
Mint arról már több alkalommal beszámoltunk, az Erzsébet Hospice Otthon épületének állapota nagyon megromlott. Legutóbb a két miskolci Rotary Club gyűjtött az otthonban működő alapítványt segítve, ezúttal pedig egy könyv jelent meg a Hospice házról, hogy az otthonban élőket, dolgozókat segítse.
B. Tóth Erika, a MTVA Magyar Rádió szerkesztő-riportere tollából jelent meg a közelmúltban egy könyv a miskolci Hospice házról. A kötet karitatív célokat szolgál, ugyanis a szerkesztő-riporter is felfigyelt az otthon épületének állapotára, s a Hospice szellemiségét támogatni kiemelten fontosnak tartja.– Működésüket talán nem kell bemutatnom. Az otthonba azok a rákos beteg, utolsó stádiumban lévő emberek kerülhetnek, akiket otthon nem tudnak ápolni, illetve fájdalmukat csillapítani. A Hospice otthona fogja a haldokló emberek kezét, hogy emberi méltóságukat megtartva távozhassanak az élők sorából – mondta.
B. Tóth Erika könyvének bevételét a Hospice otthonnak ajánlotta fel, mert mint mondta, nagy szükségük van a támogatásra. Mint arról már portálunk is beszámolt, a megromlott statikai állapotú épületből költözniük kellett az ott élőknek, s dolgozóknak, mert az már teljes felújításra szorul.
Egy hely, ahol nincs munkaidő, és nincs paraszolvencia. Egy hely, ami az utolsó időszakot teszi könnyebbé. Egy könyv minderről. A kötet a szerkesztő-riporternél rendelhető – bárki hozzájuthat, aki segítene a Hopsice otthonnak.
K. J.
fotó: J. Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.