Egészség

Új szobában ébredhetnek a műtéten átesett gyermekek

2014-05-19 19:25

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE gyek_ebredo_megfigyelo_140519_ja_13.jpg

Új ébredőszobát adtak át hétfőn a megyei kórház gyermeksebészeti osztályán, így most már közvetlenül a műtők mellett, aneszteziológus és monitorok felügyelete alatt, még biztonságosabb körülmények között ébredhetnek az altatásos műtéten átesett gyermekek.

Mint Réti Gyula, a Gyermeksebészeti, Traumatológiai és Égési osztály vezető főorvosa a hétfői átadóünnepség alkalmával ismertette, az új ébredőszoba februári átadásáig az osztály egyik monitorokkal felszerelt, külön kórtermét használták az altatásból ébredő gyermekek megfigyelésére, ahol az osztály nővérei látták el a szükséges feladatokat.

– Azért fontos, hogy a gyermekek az új szobában ébredjenek, mert a narkózison átesett betegek számára a legkockázatosabb szakasz maga az ébredés időszaka, amikor már a gépekről levették a műtőben. Fontos, hogy az ébredés alatt is szakszemélyzet, aneszteziológus és megfelelő monitorok felügyelete alatt tudják átvészelni ezt az időszakot a betegek – fogalmazott az osztályvezető főorvos. Bolyos Aranka, a Gyermek-egészségügyi Központ (GYEK) Aneszteziológiai és Intenzív Osztályának vezető főorvosa pedig azt emelte ki, hogy az újonnan létesített ébredőszobát a műtök közvetlen közelében alakították ki, így folyamatos az orvosi felügyelet. Mindezeknek köszönhetően stabil betegek kerülnek ki az osztályra.

Nagy Kálmán, a GYEK vezetője elmondta, a miskolci „az ország legnagyobb gyermekintézménye”, ami „az egyetemi klinikákkal egyenrangúan a legmagasabb színvonalon működik”. Kiemelte, óriási beteganyagot látnak el az intézményben, a gyermeksebészeti osztályhoz fogható pedig Budapesten sem nagyon van, olyan széles körben és szakmai színvonalon látnak el itt betegeket.
– Az új ébredőszoba jelentősége abban áll, hogy mivel a műtők mellett van elhelyezve, így az aneszteziológusok addig felügyelik a beteget, ellenőrzik az állapotát, amíg nincs teljesen tudatánál, és rendezett állapotban vissza nem kerül a helyére, a gyermeksebészeti vagy az intenzív osztályra – ismertette Nagy Kálmán. Hozzátette, az intézmény számára nagyon jelentős a támogatás.

gyek_ebredo_megfigyelo_140519_ja_2.jpg

– A fővárosi intézmények sorozatban a tízszeresét kapják annak az összegnek, amit mi itt megkapunk, ennek ellenére eddig mindig sikerült ugyanazt a színvonalat megtartani, ami számunkra vezető szerepet jelent – hangsúlyozta.

A beruházást az „Alapítvány a Gyermeksebészeti Betegekért ” kezdeményezte és finanszírozta. A munkák bruttó összköltsége több mint 850 ezer forint volt, a megvalósulásban jelentős támogatást nyújtott a kivitelező Novient Kft. és a Raab Karcher Magyarország miskolci üzlete, melynek képviselői jelen voltak a hétfői átadó ünnepségen.

Ducsai Róbert, a Raab Karcher cégcsoportot üzemeltető Saint Gobain Építőanyag-kereskedelmi Zrt. területvezetője elmondta, miskolci lakosként úgy gondolta, hogy nemes célt szolgálnak azzal, ha építőanyagokkal támogatják a gyermeksebészeti osztályt. Így aztán a helyiség kialakításához szükséges csempét, burkolatokat, segédanyagokat támogatásként felajánlották az osztály számára. A területvezető hozzátette, személyes kapcsolatok révén kaptak információt az átalakításról, és azonnal felajánlották a segítségüket.

K. I.
Fotó: J. Á.




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!