Programajánló

Ünnepi, népszerű koncerttel zárul a jubileumi évad

2014-05-16 14:35

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szimfonikus_koncert_131115_ja_5.jpg

A jubileumi évad zárásaként az 50 évvel ezelőtti bemutatkozó koncertet idézi meg műsorával a Miskolci Szimfonikus Zenekar. Kiss Gábor alpolgármester kiemelte: fontos, hogy minél több miskolci ott legyen a hétfői hangversenyen.

Erkel Ferenc: Hunyadi László nyitány, Liszt Ferenc: Magyar fantázia és Beethoven: V., „Sors” Szimfónia – ez a három kiváló, igazán népszerű mű csendül fel a jubileumi évad utolsó koncertjén, május 19-én, hétfőn este 7 órakor a Miskolci Nemzeti Színházban. Ezzel a műsorral szinte megismétlik a miskolci szimfonikusok 1963. november 25-ei, bemutatkozó koncertjét. Az ünnepi hangversenyről Kiss Gábor alpolgármester úgy nyilatkozott: nemcsak a különleges, 50. évad miatt kiemelt jelentőségű alkalom ez.

– A közelmúltban több esemény is összekuszálta a hétköznapokat a zenekarnál. Ám a szakmai munka halad, a menedzsment megerősödött, Gál Tamás karmester közreműködésével, újszerű koncepcióval készül az új, közönségbarát évad terve. Ezért is fontos ott lennünk ezen az estén, fontos, hogy a szimfonikusok és közönségük, a miskolciak együtt ünnepeljék a város zenekarát – mondta Kiss Gábor alpolgármester.

szimfonikus_evadnyito_130904_ja_2.jpg

Kaulics-Nagy Zsófia koncertmester elmondta, a zeneművek szerepelnek a zenekar repertoárján, azonban ez az alkalom különleges. Ehhez hozzájárul az is, hogy a város patinás kulturális intézményében, a színházban tarthatják meg a koncertet.

Réti Balázs zongoraművész, tanár viszont erre a koncertre tanulta meg a Magyar fantáziát.
– Nagyon szép, klasszikus programot hallhat majd a közönség. A nyitány, versenymű, szimfónia „szentháromságából” engem a népszerű dallamokat tartalmazó Liszt-mű érint – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak a zongoraművész. Emlékeztetett a Magyar fantázia sajátos háttértörténetére is. Liszt több helyen is beleszőtte a Rákóczi-induló motívumát, ami a bemutatás idején, 1853-ban tiltott volt. A zeneszerző azonban ezzel kikerülte a cenzúrát, és így üzent a magyar embereknek. Megerősítette saját magyarságát és az összetartozás fontosságát.

Győriványi Ráth György
, az est karmestere a miskolci szimfonikusokkal való sajátos kapcsolatáról beszélt.
– 30 évvel ezelőtt dirigáltam őket először, és sokáig utoljára. A harmadéves koncertemen Verdi Aidáját játszották a Zeneakadémián. Azután évtizedekig nem dolgoztunk együtt, de most tavasszal meghívtak, hogy vezényeljem Berlioz Fantasztikus szimfóniáját és Bartók Concertóját. Olyan jó kapcsolat alakult ki akkor, hogy felkértek állandó vendégkarmesternek, így nemcsak most, de a következő évadban még jó néhány alkalommal dolgozunk majd együtt – mondta a karmester, majd hozzátette: nagybecsű érték egy színvonalas zenekar, kevés város tudhat magáénak ilyet, méghozzá nemcsak Magyarországon. Fontos tehát, hogy szeressük őket.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!