Egészség

Az ápolókat ünnepelték

2014-05-15 19:04

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE szuleszet_misek_140515_ja_1.jpg

Az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából immár kilencedik alkalommal hívta fel a figyelmet az ápolók, egészségügyi szakdolgozók munkájának fontosságára, szakértelmére, hivatásuk iránti elkötelezettségére a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórház. Csütörtökön szakdolgozói tudományos ülést szervezett az intézmény Ápolási Igazgatósága.

Máté Péter „Ez itt az én hazám” című dalával kezdődött az idei tudományos ülés. A hazaszeretet középpontjába állító sláger nem véletlenül csendült fel az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából megrendezett konferencián, hiszen mint Árvay Hilda ápolási igazgató is utalt rá, az elmúlt években országosan és a Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktató Kórházban (MISEK) is megsokszorozódott a pályaelhagyók és azok száma, akik külföldi munkavállalással próbálnak szerencsét.

apolok_napja_140515_ja_4.jpg
Az ápolási igazgató kiemelte ugyanakkor, hogy az ápolás egyre fontosabb szerepet tölt be napjaink egészségügyi ellátó rendszerében, és ez a szerep várhatóan erősödik, többek között a demográfiai tényezők következtében is. Sajnálatos tény ugyanakkor, hogy az elmúlt évtizedben az ápolói életpálya nem volt elég vonzó a fiatalok körében, hiszen nem kínált megfelelő egzisztenciát a boldogulásához.
– Éppen ezért igyekszünk minden területen felhívni a figyelmet arra az elkötelezettségre és áldozatos munkára, gondoskodásra, amit az ápolók, egészségügyi szakdolgozók végeznek nap mint nap – fogalmazott Árvay Hilda.

apolok_napja_140515_ja_6.jpg
Tiba Sándor, a MISEK főigazgatója adatokkal is alátámasztotta, mekkora munkát végeznek a kórház ápolói: 1521 ágyon, 3 kórházrészben évente 43 ezer fekvőbeteget látnak el, az ambulancián pedig évente mintegy 1,5 millió beteget kezelnek. A kórházba kerülők pedig először valamely ápolóval találkoznak. „Az ő munkájukon keresztül értékelik a kórházat a beteghez érkező rokonok”, ezért is nagyon fontos az elvégzett munka minősége, tette hozzá. A főigazgató szólt arról is, hogy oktató kórházként az ápolók nemcsak a gondozási feladatokat látják el, hanem a képzésben is helyt kell állniuk.
– A sokrétű ápolói tevékenységet látva rádöbbenünk, hogy a kórház vezetése nem köszöni meg elégszer az áldozatos munkájukat, többször kellene köszönetet mondani. Most ezt teszem a vezetés nevében, hiszen méltán lehetünk büszkék arra, hogy ilyen munkatársaink vannak – hangsúlyozta Tiba Sándor.

Az idei rendezvény szlogenje „A fehér szív szivárványa – az ápolás sokszínűsége” volt, melyet az ápolásszakma szakterületeinek sokszínűségére, az ápolóval szemben támasztott összetett szerepelvárásokra gondolva fogalmaztak meg a rendezvény szervezői. Erre a sokrétű munkára utalt köszöntőjében Vas Mónika, a megyei kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv megyei vezető ápoló is. Hozzátette, a konferencia előadásai is tükrözik ezt a sokszínűséget.

– Még mindig bizonytalannak tűnik az utánpótlás kérdése, éppen ezért meg kell ismertetni és szerettetni a fiatalokkal az ápolói munkát. S ha már döntött valaki, akkor még fontos a személyes tapasztalat a gyakorlat során, ezért fontos, hogy az ápolók milyen példával járnak a fiatalok előtt – emelte ki a megyei vezető ápoló. Hozzátette, „úgy neveljük őket, hogy olyanok legyenek, amilyen ápolót magunknak szeretnénk”.

apolok_napja_140515_ja_14.jpg
A csütörtöki konferencia nyitóelőadását Bagosi Gabriella tartotta „Értékorientált ápolás (szellemi örökségünk)” címmel. Az országos vezető ápoló elmondta, „értékeink a múltban, hagyományainkban gyökereznek”, előadásában pedig arra kereste a választ, hogyan lehet ezt megjeleníteni a jelenben. Ennek megválaszolása ugyanis kifejezetten fontos az ápolói hivatás presztízsének emelése érdekében.
– A munkaerőhiány jelenti jelenleg a legnagyobb kihívást a szakmában, ezért kell megmutatnunk a társadalomnak, hogy milyen értékes munkát végzünk. Vonzóvá kell tennünk az ápolói szakmát a fiatalok számára, és el kell érnünk, hogy hivatásként tekintsenek rá – hűzte hozzá Bagosi Gabriella.

apolok_napja_140515_ja_1.jpg
A nap folyamán 14 előadás hangzott el, két szekcióban. Szó esett egy pályakezdő rögös útjáról, az egészségügyi gyakorlatvezető személyiségéről, szerepéről és feladatairól, valamint a szerepek arzenáljáról is.
Az Ápolók Nemzetközi Napját május 12-én tartják világszerte annak emlékére, hogy 1820-ban ezen a napon született Florence Nightingale brit ápolónő.

K. I.
Fotó: J. Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!