MiNap Online

„Próbáltam adni, de én kaptam sokat lelkileg”

2014-05-11 18:11

A GYEK nyugalmazott osztályvezető főorvosa, dr. Kiss Ákos Levente a debreceni szülői házból hozta azt az alapot, amire felépítette kimagasló és a városon túlra is ható miskolci orvosi tevékenységét.

Debrecen jellegzetes puritán kisugárzása vagy elriasztja, vagy magába szívja az oda érkező idegent is, és még inkább az ott születetteket. Dr. Kiss Ákos Levente azt mondja, olyan meghatározó volt számára, amit a városból, a szülői házból hozott, hogy máig vallja debreceniségét. Ha néha eltért ettől, az mindig kudarcot hozott.

– Nehéz lenne pontosan megfogalmazni, mit kell ezalatt érteni, de a legfontosabb az, hogy vannak elvek, értékek, sarokkövek, amiket nem lehet kikerülnöm, mert akkor már nem Kiss Ákos lennék. Azonban Miskolcon vertem gyökeret. Negyvenkilenc éve itt élek, itt dolgozom, ugyanabban a kórházban, ugyanazon az osztályon. Többször hívtak a fővárosba vezető állásba vagy külföldre, de Miskolcot nem hagytam el. Mert hasonló munkát végezhettem volna máshol is, de ugyanilyet valószínűleg nem – fogalmaz.

Rögtön az egyetem után, 1965-ben került a gyermeksebészeti osztályra, és mivel az intézmény területén lakott, szó szerint éjjel-nappal ott volt, ha kellett. Elvarázsolta a gyógyítás szépsége. Általános sebész, gyerekgyógyász és gyereksebész szakvizsgája után külföldön gyarapította tudását, világhírű professzorok meghívására egy évig a glasgow-i Royal Hospitalban, több hónapig a baltimore-i John Hopkins Hospitalban és más amerikai központokban, majd több európai országban tanulta a legújabb műtéti technikákat, hogy itthon, a megyei kórház Gyermek-egészségügyi Központjának Gyermeksebészeti Osztályán alkalmazza, orvosként, majd osztályvezető főorvosként átadhassa azokat kollégáinak.

– Glasgow-ban is kérték, hogy maradjak. Akkor az ottani kezdő szakorvosi fizetés a nyolcszorosa volt az itthoni főorvosi fizetésnek. De ez nem csak anyagi kérdés. Például ezt is otthonról hoztam: ragaszkodom értékekhez. Hogyan is lehetett volna elmenni, amikor itt részese lehettem annak, ahogy kiépült a Gyermek-egészségügyi Központon belül egy olyan gyermeksebészeti osztály, ami benne volt minimum az első háromban Magyarországon?



Számos olyan műtét van, amit ő vezetett be az osztályon, de van, amit az országban is elsőként végzett. Kollégái nyugdíjba vonulása alkalmából 20 kötetben gyűjtötték össze az általa végzett műtétek leírását.
– Mindenki ismerheti azt a különleges örömöt, amit akkor érzünk, amikor létrehozunk valami újat, legyen szó akár egy jól sikerült ételről. Ha sorsokat befolyásolunk ezzel, akkor az örömnek van egy szorzószáma is. Ez nem változik az idővel. A dolgok értéke viszont igen. Ha az a kérdés, mire vagyok büszke, ma már nem egyes műtétek jutnak eszembe, és nem is az országos szakmai szervezetekben betöltött vezető funkciók és kitüntetések. A legfontosabb számomra, hogy Miskolcon erős gyermeksebészeti osztály jött létre. Látok a kollégáknál olyan tudást, olyan trükköt vagy mozdulatot, amiben én is benne vagyok. Ahogy én is, észrevétlen is magammal vittem mestereim mozdulatait. Rég nem leszek, amikor ezek még működni fognak. Ez marad utánam.

De nem csak ez. Több mint tízezer operált, százezernél is több gyógyított, sőt meggyógyított gyermek. És egy misszió – amit dr. Kiss Ákos soha nem nevezne így. Az, hogy rendszeresen, önkéntesen dolgozik a külhoni magyar gyermekekért – ismét csak – egyszerűen abból fakad, amit otthonról hozott.
– Hiába szeretjük embertársainkat, a családunk tagjai mindig többet jelentenek. Számomra így van ez a magyarsággal is, mert a nemzeti érzés nem magyarkodás, hanem beállítottság – mondja.

Így került kapcsolatba a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, keresett támogatókat, szállított adományokat, az „Összetartozunk” táborral bejárta az egész Kárpát-medencét, és nemcsak gyógyította, ha kellett, hanem tanította, támogatta is a résztvevő gyermekeket.

– Nagyon jó volt például dolgozni a bethlenszentmiklósi, szórványban élő gyermekek játszóterén, és látni örömüket, bár biztos lett volna olyan, aki nálam ügyesebben épít… – mondja.

És emiatt operál közel tíz éve beteg kárpátaljai gyermekeket a szabadsága alatt, ingyen.
– Vannak olyan műtétek, amiket egyszerűen nem tudnak elvégezni Munkácson, a betegeknek Kijevbe vagy Magyarországra kell utazniuk, ez óriási anyagi megterhelés. Az ötlet, hogy akkor utazzon hozzájuk az orvos, Szilágyi István Amerikában élő kárpátaljai református lelkész fejéből pattant ki. És úgy lett. Azután jött a következő lépés: támogatással áthozni ide olyan gyerekeket, akiken itt tudunk segíteni.

Évekig operált, segítette a műszerezettség fejlődését a munkácsi kórházban úgy, hogy alig tudott róla valaki.
– Amikor híre ment, nem örültem, mert úgy éreztem, ez az én belső ügyem, és a sajtónyilvánosság elvette ennek jóleső meghittségét. Az ember nem azért simogatja meg hazaérve a gyermeke fejét, mert mások is látják, hanem mert jól esik, mert szeretem – mondja képletesen. – Próbáltam adni, de én kaptam sokat lelkileg, én lettem több általa.
Egy levélben írták neki a következő sorokat: „… itt, Kárpátalján sok nem magyar nemzetiségű ember számára mutattad meg nemzetünket pozitívan, sok előítéletet változtattál meg csendes jelenléteddel és önfeláldozó munkáddal – szolgálatoddal.”

– Ez volt a kinti munkám esszenciája és egyben legnagyobb elismerése. Ez többet jelent számomra minden hivatalos kitüntetésnél.
Azért hagyta végül, hogy a nyilvánosság is tudomást szerezzen erről a munkáról, mert rájött, kell a folytatás, ha ő abbahagyja az orvoslást. Ez a nap pedig, amit négy évvel ezelőtt pontosan kitűzött, közeledik. A sebészetet sem feladva osztályvezetőként, szakmai testületek és folyóiratok vezetőségének tagjaiként szinte nem volt szabadideje. Mióta ismét „csak” gyógyít, sikerül betartania a munkaidőt. Ha visszavonul, még több jut a kertre, a könyvekre, és a családra – az unokákra.

Eddig végzett közel fél évszázados, kimagasló szakmai munkáját és példaértékű, odaadó gyógyító munkáját, emberi hozzáállását Díszpolgár címmel ismeri el Miskolc városa.

Csörnök M.
Fotó: Mocsári L.