Egyház

Szentmisét tartottak Rómában a magyar zarándokoknak

2014-04-26 20:44

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

XXIII. János és II. János Pál pápák szentté avatásának előestéjén Erdő Péter bíboros szentmisét mutatott be a Rómába érkezett mintegy ezer magyar zarándoknak a Santo Stefano Rotondo templomban.

Teljesen megtelt magyar zarándokokkal a Colosseumtól nem messze levő római körtemplom, amelyet magyar szentek ábrázolása is díszít. A mártír Szent Istvánról elnevezett, a római magyarok templomaként ismert Santo Stefano Rotondo Mindszenty József bíboros egykori római címtemploma volt.

A magyar nyelvű misét Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke mutatta be. A szertartáson mások mellett részt vett Ternyák Csaba egri érsek, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Spányi Antal székesfehérvári püspök, Böcskei László nagyváradi püspök, Keresztes Szilárd nyugalmazott hajdúdorogi püspök, Palánki Ferenc egri segédpüspök, Tamás József gyulafehérvári segédpüspök.

Homíliájában Erdő Péter arról beszélt, hogy XXIII. János és II. János Pál idején az egyház bátorságot kapott. "Emberi mérték szerint kockázatos vállalkozás volt a II. Vatikáni Zsinat összehívása (...ezzel) új, alkotó korszak kezdődik az egész egyház számára. Ez érett be, ez hozott termést II. János Pál szolgálata idején" - fogalmazott a bíboros.

Idézte II. János Pál első pápai miséjének mondatát, amelyben a lengyel pápa azt kérte a hívőktől, "ne féljetek!".

Erdő Péter hozzátette: II. János Pál utazásaival megmutatta, hogy nincsen olyan területe az életnek, nincsen olyan zuga a világnak, ahol Krisztustól félni kellene. "Megnemesíti a népek kultúráját...Békét, örömet és igazi fejlődést hoz az egész világnak" - hangoztatta a bíboros. Rámutatott, hogy XXIII. János és II. János Pál közös vonása volt a "leggyengébbek, a kicsik, az elfelejtettek, a szenvedőkhöz" való közelség is.

Beszéde végén azt hangoztatta, hogy "ha kitárjuk szívünk ajtaját Krisztusnak, akkor a történelem nehézségeinek súlya alatt sem zárkózunk be szorongva".

A misén részt vett a magyar kormányt képviselő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, aki a szertartás végén a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki a Rómában élő Dr. Rabi József orvost a külhoni magyarokért végzett szolgálatért és a Máltai Lovagrenddel végzett karitatív tevékenységért. Jelen volt a misén Orbán Viktor kormányfő is, aki magánemberként látogatott Rómába. Szintén részt vett a szertartáson Habsburg Mihály és a Szuverén Máltai Lovagrend küldöttsége.

A mise után a magyar zarándokok nagy része elindult a Vatikán irányába, hogy az éjszakát a római utcákon töltve vasárnap hajnalban az elsők között próbáljon meg bejutni a Szent Péter térre a szentté avatásra.


MTI


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-10-03 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!