MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft.

Környezettudatos sikerek a MIVÍZ-nél

2014-04-26 12:34

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE vizbazisvedelem_111213_ja_5.jpg

Miskolcon már 10 000 lakás fűtését segíti megújuló energia, a fenntartható fejlesztések továbbra is a középpontban vannak. – Különösen igaz ez a MIVÍZ esetében, amely az országban elsőként készített vízbiztonsági tervet, mely minden fellelhető kockázatot felmért és elemzett. Ennek részeként teljes körű, 24 órás biztonsági figyelőrendszer épült ki az elmúlt években, ami garantálja, hogy Miskolcon mindig kristálytiszta az ivóvíz – mondta el Üszögh Lajos, a MIVÍZ ügyvezető igazgatója.

biogaz_atado_140403ml_60.jpg

Kihangsúlyozta: minden területen igyekeznek környezetbarát beruházásokkal fejleszteni. Április elején adták át a világszínvonalú biogázüzemet, az elmúlt négy évben, 2014-gyel bezárólag 9 milliárd forint érkezett és érkezik a miskolci víziközmű szektor fejlesztésére. Ez magában foglalja a szennyvíztisztítás biológiai fokozatának létesítését éppúgy, mint 13 kilométernyi csatornahálózat megépítését. Miskolc eddig is az országos átlag feletti csatornázottsággal rendelkezett, a támogatott beruházásnak köszönhetően az élen jár az országos átlaghoz képest, mégis vannak szennyvízcsatornával ellátatlan területek.szennyviztelep_fejlesztes_140113_ja_11.jpg – Az önkormányzattal kötött közszolgáltatási szerződés alapján a MIVÍZ 2009. július 1-jétől végzi a város közigazgatási területén a települési folyékony hulladék begyűjtését és ártalmatlanítását. 2011 végéig az önkormányzati rendelet nem ösztönözte kellőképpen a közcsatorna-hálózatra való rákötést, valamint a folyékony hulladék begyűjtését és ártalmatlanítását sem. Ebben az időben a MIVÍZ Kft. nyilvántartása szerint a kiépült csatornahálózat mentén 3063 ingatlan nem vette igénybe a közműves szennyvízelvezetést, továbbá 1797 volt azon ingatlanok száma, ahol szennyvízcsatorna-hálózat nem épült ki, ennek ellenére a begyűjtött mennyiség éves szinten nem érte el a 2000 m3-t.

szennyviztelep_130910ml.jpg

A városnak tehát lépnie kellett ezen a téren is, új önkormányzati rendelet megalkotásával. Elsődleges cél volt, hogy minél többen közvetlenül kapcsolódjanak a meglévő szennyvízrendszerhez, részt vállalva a szennyvízelvezetési, tisztítási költségekből és a folyékony hulladék begyűjtésének, ártalmatlanításának a rendjét olyan kényszerpályára tereljék, amely mellett rendezni lehet ezt a kérdést is. Az új önkormányzati rendelet szerint a közüzemi ivóvízellátásba bekötött belterületi és külterületi ingatlanok esetében a fogyasztott, számlázott ivóvíz mennyisége vált a folyékony hulladék elszámolási alapjává. A rendelet hatályba lépését követően a begyűjtött mennyiség hónapról hónapra folyamatosan növekedett, s 2012-ben meghaladta a 20 ezer m3-t, 2013-ban a 25 ezer m3-t. Vagyis kijelenthető, hogy a rendelet elérte várt célját – emelte ki nyilatkozata végén Üszögh Lajos.

minap.hu



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!