Videós hírek

Egy gála, amely megeleveníti a legendát

2014-04-08 14:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE musical_sajtotaj_140408ml.jpg

Közös produkcióra készül a Rock és Musical Színház és a 4-Dance Club Tánc- és Musical Stúdió. Vasárnap a legendás Miklós Tibor életművének legfőbb állomásait mutatják be a Művészetek Házában. A magyar zenés színjátszás kiemelkedő alakjára emlékezve karitatív célokat is szolgál a három felvonásos gála – a program részleteiről kedden tájékoztatták a sajtó képviselőit a szervezők.

A Miskolc Caféban rendezett sajtótájékoztatón elhangzott, Miklós Tibor életművének bemutatása lehetetlen vállalkozás, de a legfőbb, legkiemelkedőbb állomásait követve megelevenedik majd a legenda a vasárnapi gálaesten.

Hutter Linda, a 4-Dance Club művészeti vezetője a sajtó képviselőinek kedden beszélt Miklós Tibor életéről, munkásságáról, s a miskolci társulat Rock Színházzal való kapcsolatáról is.

– Miklós Tibor neve egyet jelent a magyar zenés színjátszással. Ő volt az első, aki magyarra fordította a Jézus Krisztus Szupersztár című rockoperát, de nyelvünkre ültette át többek között a Hairt, az Evitát, a Nyomorultakat, a West Side Storyt, az Anna Kareninát, a Robin Hoodot, s a Vámpírok bálját is. Ő alapította meg a Rock Színházat ’80-ban, emellett olyan dalszövegeket is neki köszönhetünk például, mint az Álmodj királylány vagy az Elfelejtett dal – sorolta a teljesség igénye nélkül Miklós Tibor tevékenységét Hutter Linda.


Részletek a Budapesti Operettszínház 2013. november 25-én, Miklós Tibor emlékére rendezett jótékonysági előadásából.

A művészeti vezető szólt arról is, hogy a Rock és Musical Színház alapító tagjai, legnagyobb alakjai Miskolcra érkeznek a Művészetek Házában megrendezendő Miklós Tibor emlékestre, de a program miskolci táncosokkal, énekesekkel is kiegészül, hiszen a 4-Dance társulata 2006-tól közösen dolgozik a színházzal.

Az emlékest – amellett, hogy alkalmat teremt arra, hogy méltóképp emlékezzenek a múlt szeptemberben váratlan hirtelenséggel elhunyt legendára – karitatív célokat is szolgál.
– Miklós Eponin, Tibor lánya, és felesége, Nagy Anikó anyagi problémákkal küzd. Tibornak voltak tervei, s halála váratlanul jött, családja pedig nehéz anyagi helyzetbe került. A gála teljes bevételével az ő életüket szeretnénk megkönnyíteni, mert méltatlan életet kénytelenek élni – tette hozzá Hutter Linda.

Miklós Tibor neve egyet jelent a magyar zenés színjátszás fejlődésével, nemcsak résztvevője, hanem létrehozója is. Neki köszönhetjük a Szegény gazdagokat, a Légy jó mindhalálig!-ot, a Nanát, és többek között a Menyasszonytáncot is.

A vasárnap, a Művészetek Házában megrendezendő Miklós Tibor-emlékesten három felvonásban, négyórás programmal emlékeznek rá mindazok, akiket ő indított el a pályáján, vagy akikkel együtt dolgozott. Fiatalok és már befutott színészek, előadók fognak össze, hogy Miklós Tibor neve fennmaradjon, családja pedig méltóbb körülmények között élhesse mindennapjait, s ápolhassa emlékét. Fellép többek között Vágó Zsuzsi, Miklós Eponin, Puskás Peti, Makrai Pál, Dér Heni, Deák Fruzsina, Vecsei László és Naszvagyi Tamás is.

Kiss J.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2019-03-24 (Vasárnap)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!