Sportoló lányok

Váratlan vasutas vereség

2014-03-23 20:12

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

A középszakasz harmadik fordulójában vasárnap késő délután Veszprémben lépett pályára az Albrecht Miskolci VSC MVSI NB I-es női röplabda együttese. A vasutasok két siker után szerették volna megszerezni a harmadikat is.

Az előjelek szóltak, ugyanis a bajnokság első szakaszában kétszer találkoztak a dunántúli gárdával, és mindkét esetben miskolci sikert jegyezhettünk fel. Toma Sándor edző egyébként sem féltette csapatát a megmérettetéstől, ugyanis a szakember szerint fizikálisan kifejezetten erős az együttes, amelynek tagjai önbizalommal is kellően felvérteződhettek az utóbbi két mérkőzés tapasztalatai alapján.

Veszprémben az első gondot a terem jelentette a vasutasok számára. Hasonlóan kicsi, mint a miskolci, csak éppen ennek valahogy az atmoszférája teljesen elüt a többi csarnoktól. Toma nagy jelentőséget tulajdonított az erős és hatékony nyitásoknak, azt mondta, ezek eldönthetik a mérkőzés sorsát.

A vendégek kézben tartották az irányítást. Folyamatosan növelték előnyüket, és 21-16-os állásnál egészen biztosnak látszott, hogy megnyerik az első szettet. Nem ez történt, ugyanis beragadtak egy állásba, közben ellenfelük folyamatosan szerezte pontjait, és lelkesedésben is egymást múlták felül játékosai. Zsinórban szereztek kilenc pontot, ami egészen elképesztő teljesítmény, és ennek kárát az MVSC látta.

A folytatásra mindez alaposan rá is nyomta a bélyegét. A zöld-fehérek csak kóvályogtak a pályán, a Veszprém biztosan vezetett (4-2, 7-4, 8-6, 13-9), majd olyan rohamot produkált, hogy azzal a miskolciak nem tudták tartani a lépést (21-12). A vendégek ekkor félénken, megilletődötten röplabdáztak, és nem tudtak mit kezdeni a határozott hazai nyitásokkal.

A harmadik játszmára feltámadt a vasutas alakulat, amely ekkor kezdte azt játszani, amit tud. Jók voltak a nyitások, és a befejező ütések is ültek. Mindkét edző kikérte minden idejét, ezzel is igyekeztek tördelni a folyamatos játékot. Az MVSC két-három ponttal (12-9, 14-11, 16-13, 17-15) vezetett és ez elegendőnek is bizonyult a játszma megnyeréséhez.

A szépítésből nem tudott a gárda tőkét kovácsolni, ugyanis a negyedik játszmában ismét leült az együttes teljesítménye. Egy darabig fej-fej mellett haladt a két csapat, 11-10-ig a miskolciak vezettek, de aztán ismét bekövetkezett egy hosszadalmas rövidzárlat (13-17), és ezt már nem lehetett kompenzálni. A Veszprém határozottabb, hatékonyabb támadójátékot nyújtott ellenfelénél, és ennek köszönhette váratlan, de megérdemelt győzelmét.

Veszprémi ESC – Albrecht Miskolci VSC MVSI 3-1 (21, 16, -21, 21).

Veszprém, 100 néző.
Vezette: Nagy L., Vígh D.
MVSC: Csarkó, Kiss E., Sitkey, Kovács E., Szabó B., Szajkó.
Csere: Nagy Zs., Jobbágy (liberók), Bertók, Kocsis, Szilvási.
Edző: Toma Sándor.

Toma Sándor: Tudtam, hogy nem lesz könnyű mérkőzés, és sajnos, ez be is igazolódott. A Veszprém játékosai egészen elképesztő labdákat mentettek meg, ezzel valósággal demoralizálták csapatom tagjait. Meglátszott, hogy igazi ütő hiányban szenvedünk, nem volt meg bennünk a kellő átütőerő.

Doros L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!