Környezet

Mandarinszüret a miskolci hidegmelegházban

2014-03-23 13:37

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mandarin_termeszto_140319_vcs_4.jpg

Már nem láthattuk igazi pompájában a termése alatt szinte roskadozó apró mandarinfát, hiszen gyorsan megy a télvégi szüret: a család szívesen eszi a tökéletesen érett, ízletes gyümölcsöt. Talán majd jövőre elcsíphetjük a bőség idejét – hiszen nem kell messzire menni, a miskolci Köteles Béla hidegmelegházában fordult termőre néhány citrusféle a mintegy harmincból.

Sokan próbálkoznak citrusfélék – narancs, mandarin, citrom, pomeló – nevelésével, kevés sikerrel. Először Köteles Béla is közéjük tartozott. Most már azonban a családi ház mellett kialakított növényházban nemcsak nevelkednek, de virágoznak és teremnek is a különlegességek.

– Három-négy éve foglalkozom komolyabban citrusokkal. Kertes házban lakunk, ezelőtt is kertészkedtem, ahogy az szokás, de a vetemény és a néhány gyümölcsfa inkább gond volt, mint öröm. Citrusokkal is próbálkoztam már a 90-es évektől, Görögországból, Spanyolországból hoztam csemetéket, de azok néhány év múlva elpusztultak – emlékezett a nyugalmazott villamosmérnök, aki vallja, neki a mediterrán vidék lenne az igazi élettere, valószínűleg ezért is vonzódik annyira ezekhez az egzotikus, számára sokáig elérhetetlennek tűnő növényekhez.

A történet akkor vett új fordulatot, amikor nyugdíjba ment. Több lett az ideje – arra is, hogy az interneten szépen, lassan felderítse, mit rontott el korábban, és hogyan érdemes újra megpróbálni a közel 5000 fajta citrusból kiválasztottakkal.
– Ezeknek a növényeknek a mi éghajlatunkon a teleltetés a legnagyobb gondjuk, hiszen kevés köztük a fagytűrő. Sokan azt hiszik, hogy meleg kell nekik télen, de ez nem igaz!

A rövid szakmai tanács így szól: 0 és plusz 5-8 fok közötti hőmérsékletre van szükségük kevés fénnyel, Köteles Béla szerint a legjobb a hideg garázs. Ha melegebb helyen telel a növény, akkor viszont sok fényre van szüksége, különben elpusztul.
– Én az első 2-3 évben hideg manzárdban teleltettem őket – teszi hozzá. Aztán elkészült a hidegmelegház. A furcsanevű „létesítmény” megvalósításához már hasznos volt a gazda eredeti szakmája, műszaki vénája is. Ugyanis bevezette a növényházba egy 60 éve ásott kút állandó 10 fokos levegőjét. Télen ezzel fűt – nyáron pedig, ha túl meleg van, hűtésre használja.

mandarin_termeszto_140319_vcs_6.jpg

– Nagyon szépen meghálálják a növények a gondoskodást! – mondja örömmel Köteles Béla. A családnak azok a kedvencei, amelyek gyümölcse azonnal ehető, hiszen a fáról szedve olyan finomak, amilyenek a hosszú úton szállított, itt üzletben kaphatók sosem lehetnek. A gazdának azonban nincs kedvence. Hogy is lehetne választani a héjastól ehető, édes kínai koktélnarancs, a nem gerezdekből álló, beszédes nevű ausztrál kaviárcitrom vagy az aromabomba mauritiusi citrom közül, aminek ráadásul a leveléből finom tea főzhető?

Végezetül azért még ad néhány jó tanácsot: ültetni lehet magról, de attól a növénytől ne várjunk termést, csak vad alanynak jó, be kell oltani. Az egyik legnagyobb ellenség pedig az öntözés! Nem szabad túllocsolni, mert a gyökérrendszere a legérzékenyebb része, szinte száraz földben kell tartani. Tehát ne fogjon senki könnyelműen a citrusok termesztésébe – de ha minden megad nekik, sok öröme lesz bennük, az garantálható.

Cs. M.
Fotó: Végh Cs.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!