Helyi hírek
Támogatott hulladékkezelés
2007-07-03 17:55
Miskolcon járt Hegyi Gyula, az európai parlament egyik magyar képviselője. A politikus a látogatás során a Miskolcon és vonzáskörzetében működő új, korszerű borsodi hulladékgazdálkodási rendszerrel ismerkedett meg, amelynek központi elemei a Hejőpapi Regionális Hulladékkezelő Telep, a megyeszékhelyen működő hulladékudvarok, a szeletív hulladékgyűjtés és újrahasznosítás, valamint a régi Bogáncs utcai lerakó rekultivációja.A politikus elmondta, példaértékűnek tartják az új miskolci és borsodi hulladékgazdálkodási rendszert, de hangsúlyozta azt is, hogy nem csak arra kell törekedni, hogy a szemetet megfelelően kezeljék és rakják le, hanem arra is, hogy minél kevesebb hulladék kerüljön be a rendszerbe. Az AVE Miskolc Kft. éppen erre törekszik, többek között a komposztálás elterjesztésével és alkalmazásával.Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő azt mondja, az európai unió politikájában kiemelt szerep jut a környezetvédelemnek, így a hasonló kezdeményezések és beruházások a jövőben is számíthatnak majd uniós támogatásra.petruskóAz értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.