Egészség
Vért adtak a kocsonyafarsangon (is)
2014-02-23 13:15
Önkéntes véradókat várt szombaton a Magyar Vöröskereszt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-Magyarországi Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatósága épületébe, hiszen a farsangozásban az odafigyelés sem maradt el – véradó napot szerveztek a miskolci kocsonyafarsangon. A bulizás mellett sokan pedig nem fejeltettek el segíteni sem.
A véradás előtt mindenki egyen és fogyasszon bőségesen folyadékot – természetesen ne alkoholtartalmút. Ez volt előzetesen a kérés azokhoz, akik a vöröskereszt programjára is ellátogattak.Minden véradó átesett egy szűrővizsgálaton is, hiszen az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai Hepatitis B,C, Szifilis és HIV szűrést is végeznek a levett mintákból.
A véradáshoz arcképes igazolványra, lakcímkártyára és TAJ kártyára volt szükség a bátorság, a vénák mellett.
A véradók fél liter ásványvizet, nápolyit, egy 500 forintos étkezési utalványt, valamint egy sorsjegyet kaptak ajándékba, amivel negyedévente értékes nyereményeket lehet nyerni.
A véradókat vasárnap is várják, dél és délután három óra között, a NAV sétálóutcai épületébe.
Ugyanitt az érdeklődők megtekinthetik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vándorkiállítását, a tavalyi évben a dolgozók körében kiírt fotópályázat nyertes alkotásaiból.
K. J.
Fotó: F. K. Cs.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-15 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.