Videós hírek

Megvannak az ózdi emberölés gyanúsítottjai - videóval!

2014-02-19 12:07

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Egy négyfős társaságot gyanúsítanak azzal, hogy január 30-án megöltek egy 82 éves nőt Ózdon. Egy borsodbótai idős nő sérelmére elkövetett rablási kísérlet és az ózdi emberölés szálai ugyanis a rendőrségen találkoztak.

Rablás bűntett kísérlete elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság, mert február 5-én éjfél után nem sokkal ismeretlenek behatoltak egy 80 éves borsodbótai nő portájára, azért hogy a lakásból pénzt és egyéb értékeket tulajdonítsanak el. A betolakodókat azonban cselekményük közben megzavarták, így a kiszemelt ingatlantól elmenekültek.

Az ügyben érkezett lakossági bejelentést követően a rendőrök a helyszín közelében elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható - három környékbeli településen élő - 20 éves V. Pétert, 22 éves S. Milánt, 27 éves F. Gábort, valamint a 23 éves V. Alexandrát.



Az Ózdi Rendőrkapitányság bűnügy őrizetbe vette a gyanúsítottakat és előterjesztéssel élt előzetes letartóztatásuk érdekében, amit a bíróság ügyészi indítványra február 7-én elrendelt.

A rablási ügy nyomozásába a kezdetektől fogva bekapcsolódott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya is, mert az elkövetés körülményei nagyfokú hasonlóságot mutattak a néhány nappal korábban Ózdon történt emberölési üggyel.

Mint köztudott, akkor még ismeretlen tettesek január 31-ére virradó éjszaka Ózd, Szenna nevű városrészének családi házába behatoltak, majd megölték az ott lakó 82 éves asszonyt. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az elkövetők kézre kerítése érdekében nettó 500 000 forint nyomravezetői díjat ajánlott fel.

A párhuzamosan folytatott büntetőeljárások során beszerzett adatok eredményeként megalapozott gyanú merült fel arra, hogy a két ügy elkövetői köre egybeesik. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya február 17-én az emberölési ügyben gyanúsítottként hallgatta ki a korábban rablási kísérlet miatt előzetes letartóztatásba helyezett négy terheltet.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya az emberölési ügyben korábban kitűzött nyomravezetői díjat visszavonta.

minap.hu




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!