Gazdaság
Színvonal-emelkedés a felnőttképzésben
2014-02-17 16:10
A képzési színvonal minőségének javulását várják szakemberek a tavaly hatályba lépett felnőttképzési törvénytől, mely több, jelentős változást is eredményezhet. Megszűnik például a felnőttképzési intézmények akkreditációja, helyette az egyes programokat kell engedélyeztetni. A változásokról az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. regionális irodájának hétfői szakmai műhelymunkája során tájékoztattak.
A szakmai műhelymunka középpontjában az új felnőttképzési törvény állt, mely kapcsán az előadók szóltak többek között a felnőttképzési tevékenységet végző megyei intézményrendszer változásairól, a tranzit foglalkoztatási modell egyéni sajátosságairól, a felnőttképzési tevékenység engedélyezésének módosításáról, valamint a tranzitfoglalkoztatási modell módszertani fejlesztésének fontosságáról.Virányiné Szabó Zsuzsanna, a megyei kormányhivatal oktatási főosztályának munkatársa szólt a hivatal felnőttképzési feladatairól és a szakmai vizsgaengedélyeztetési eljárásról. Mint megtudtuk, a 2013-ban hatályba lépett új felnőttképzési törvény szerint azon intézményeknek, amelyek felnőttképzésben kívánnak részt venni, egy engedélyezési eljáráson kell átesniük. Eddig egy felnőttképzési akkreditáló testület minősítette a felnőttképzőket, vizsgálva, hogy a működésük megfelel-e az előírt kritériumoknak. Ehelyett most már egy hatósági eljárás folyamán engedélyeztetni kell az induló programokat. A korábban megszerzett akkreditációk ugyanakkor augusztus 31-éig, illetve 2015 tavaszáig még érvényesek.
Fontos változás még, hogy az általános nyelvi képzés lebonyolítása kizárólag engedéllyel rendelkező képzővel történhet. Az új törvényben ugyanakkor megjelent a vagyoni biztosíték, és az engedély egyik feltétele lett a minőségbiztosítás is. Az engedély határozatlan ideig, illetve visszavonásig érvényes, kétévente azonban ellenőrzésen kell megfelelni annak. Az intézményeknek felnőttképzési információs rendszert is működtetniük kell.
Magyar Mariann, az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. felnőttképzési szakterületi tanácsadója szintén „jelentős változásnak” nevezte az új törvény hatályba lépését. Kiemelte, a hatósági eljárási folyamat során nem az intézmény kap akkreditációt, hanem az egyes programok engedélyezése során kell az intézményeknek a minőségi kritériumoknak megfelelni. Hozzátette azonban, a mostani átmeneti időszakban a régi rendszer szerint is működnek még felnőttképzők, de már az új engedélyezési eljárásba is folyamatosan bekapcsolódnak. A képzőintézményeknek annyi a teendőjük, hogy azokat a képzéseket, amelyeket a régi rend szerint már nem tudnak tovább folytatni, azokat bevonják az engedélyezési folyamatba.
A hétfői szakmai műhelymunka – melyet a „FoglalkoztaTárs – Társ a foglalkoztatásban” című kiemelt projekt részeként rendeztek meg – előadásain olyan cégek és egyesületek is bemutatkozási lehetőséget kaptak, akik a korábban meghirdetett „Tranzitfoglalkoztatás az építőiparban” című pályázaton eredményesen szerepeltek.
K. I.
fotó: F. K. Cs.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-14 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.