Környezet

Illés: a lakossági hulladék 10 százaléka menjen csak lerakóba 2020-ban

2014-02-11 16:18

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

El kell érni 2020-ra, hogy Magyarországon a lakossági hulladék legfeljebb 10 százaléka kerüljön lerakókba - mondta Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára kedden a TeSzedd! akciót beharangozó budapesti sajtótájékoztatón.

Magyarországon a lakossági hulladék mintegy 70 százalékát helyezik el most a lerakókban, és évente 120-150 milliárd forintnyi hulladék megy veszendőbe, mert nem hasznosítják újra.
A május 9. és 11. között tartandó TeSzedd! akció egybeesik az unió Tisztítsuk meg Európát! kezdeményezésével, amelyre május 10-én kerül sor - jelezte az államtitkár. Közölte: az európai hulladékszedési akció szervezőbizottságában Magyarország is részt vesz.

Illés Zoltán ismertette: negyedik alkalommal szervezik meg a TeSzedd! szemétgyűjtési országos akciót. Az idén az akció szervezői mindenekelőtt a fiatalok környezettudatosságát szeretnék növelni. Ezt szolgálja az is, hogy a középiskolások közösségi feladat-végrehajtásként is részt vehetnek az akcióban, azaz az érettségihez szükséges közösségi munkába ez a tevékenység beleszámít. Az idén mintegy 150-200 ezer résztvevőre számítanak országosan a közösségi akcióban.

Vámosi Oszkár, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a lakossági hulladék mennyisége évente mintegy 4 millió tonna. Ebből hozzávetőlegesen 3 millió tonna kerül a lerakókba, a fennmaradó 1 millió tonnát szelektíven gyűjtik, illetve elégetik.

Illés Zoltán az MTI kérdésére közölte: az elsődleges cél az, hogy hulladék ne keletkezzen, ha pedig már keletkezik, szelektíven gyűjtsék össze, és a lehető legnagyobb mennyiségben, anyagában hasznosítsák újra, illetve amit nem lehet, azt a különféle szennyezőanyagoktól megtisztítva, éghető termékké alakítva égessék el. Ezt szolgálják a különböző, főként anyagi ösztönzők - hívta fel a figyelmet.

Több olyan közösségi beruházás is folyik az országban, amelyek az újrahasznosítás növelését célozzák - mondta. Példaként említett egy Pécsen és környékén működő céget, amely utóválogatót épít, és célja, hogy a régióban keletkezett lakossági hulladék 60 százalékát már az idén újrahasznosítsa.

Az államtitkár szólt arról, hogy a hulladékok közül legnagyobb tömegben építési törmelék keletkezik az országban. Ezt egy állami monopólium bevezetésével kívánják újrahasznosítani, amely ösztönözni fogja az építési törmelék összegyűjtését és újrahasznosítását az útépítéseknél.

MTI




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!