Pályázatok

Laptoppályázat: útjára indult a járási roadshow

2014-02-04 14:08

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE digitalis_tajekoztato_140203ml_07.jpg

Még három héten keresztül pályázhatnak a Miskolci járás településein élők a térítésmentes laptopokra és oktatásra a Digitális Közösség Program keretében. A felmerülő kérdések gyors megválaszolása érdekében hétfőtől a Programiroda munkatársai minden érintett településre ellátogatnak egy-egy napra. Az elsők között szerepelt Arnót, ahol alig öt óra alatt több mint 100 érdeklődő kért információt.

Február 27-éig tudják benyújtani pályázatukat a Miskolci járás településein élő lakosok a térítésmentes laptopokra. Ezt megtehetik elektronikus úton, a www.digitalismiskolc.hu oldalon, és természetesen papír alapú adatlapon is. A pályázati nyomtatványokhoz és a szükséges információkhoz azonban nem csak a miskolci Programirodában juthatnak hozzá az érdeklődők, hiszen annak munkatársai minden érintett településen egy-egy napra alkalmi irodát nyitnak, és fórumon is ismertetik a szükséges tudnivalókat.

digitalis_tajekoztato_140203ml_09.jpg

– Igyekeztünk olyan időpontot találni, amikor diákok, dolgozók is el tudnak jönni hozzánk, így 12-18 óra között várjuk az érdeklődőket – mondta el korábban érdeklődésünkre Bakonyi Zoltán, a Programiroda vezetője. Hogy pontosan hol és mikor találják meg munkatársaikat, azt a múlt szombati Miskolci Naplónak a Digitális Miskolc programról szóló mellékletében is olvashatják az agglomerációban élők, de megtalálható az információ a www.digitalismiskolc.hu oldalon is, illetve innen is letölthető a lista.

Az első helyszínek között szerepelt Arnót, ahol hétfőn nyitástól délután 5 óráig több mint százan érdeklődtek, kértek információt, illetve adatlapot. Azután pedig fórumon is kérdezhették a programiroda munkatársait a részletekről. Kiderült, sokan szeretnék a laptopot tanuláshoz, munkahelykeresésre használni, de van, aki most készül megtenni az első lépéseket a digitális világban.

digitalis_tajekoztato_140203ml_01.jpg

A helyszíni tanácsadás egészen február 20-áig tart, naponta három településen lesznek jelen az iroda munkatársai, akik minden szükséges információval az érdeklődők rendelkezésére állnak. Kész pályázatokat viszont nem vesznek át. Azt postán lehet feladni – így viszont nincs lehetőség előzetes ellenőrzésre. Ezért javasolják, hogy aki teheti, az vigye be a miskolci Programirodába, ott átnézik a benyújtandó pályázatot. Vagy online formában pályázzon, ahol a kitöltő program beépített ellenőrző funkciója segíti a hibátlan beadvány elkészítését.

minap.hu
fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!