DVTK
DVTK: a másodikat megnyerték
2014-01-22 14:47
Lejátszotta idei második edzőmérkőzését az NB I tavaszi rajtjára készülő DVTK. Tomiszlav Szivics együttese 2–1-re nyert szerda kora délután a másodosztályú Balmazújváros ellen.
A szombati, Vasas elleni (1–1) felkészülési találkozóval ellentétben ezúttal nem a próbajátékosok, hanem a Diósgyőr alapcsapata (Marjanović kivételével) kezdett az edzőpályán.Eperjesi Gábor a Vasas elleni felkészülési mérkőzésen kapott piros lap, Mohamadou Abdouraman kisebb sérülés miatt nem lépett pályára, a válogatottól visszatérő Kádár Tamás pedig egyénileg edzett délelőtt – közölte a dvtk.eu.
A DVTK az első félidőben Barczi Dávid révén megszerezte a vezetést, ám a fordulás után a vendégek egyenlítettek Demjén távoli lövésével. A hajrában Zoran Kostić ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Gosztonyi András – ahogy a Vasas ellen is – értékesítette, így kialakult a 2–1-es végeredmény.
DVTK – Balmazújváros 2–1 (1–0)
Miskolc, diósgyőri edzőcentrum. V.: Nagy R. (Márkus T., Galán R.).
DVTK: Rajić – Vági, Vadász, Alves, Gohér – Kostić, Elek, Barczi, Marjanović – Futács, Bacsa. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics.
Balmazújváros: Szalma – Bokros, Papp, Forgács, Németh Á., Demjén, Kónya, Müller, Virág, Pintér N., Belényesi. Vezetőedző: Híres Gábor.
Csere: Rajić helyett Radoš, Alves h. Debreceni, Gohér h. Husić, Elek h. Gosztonyi és Bacsa h. Batioja (valamennyi a szünetben), Futács h. Boros (57. p.), illetve Bokros h. Privigyei, Forgács h. Bakos, Németh Á. h. Juhász D., Müller h. Oláh G., Virág h. Sárközi és Pintér h. Csordás (valamennyi a szünetben), Belényesi h. Tóth D. (77. p.).
Gól: Barczi (41. p.), Gosztonyi (76. p. tizenegyesből), illetve Demjén (58. p.).
Tomiszlav Szivics a dvtk.eu-nak azt nyilatkozta a találkozó után, hogy hasznos edzőmérkőzést játszottak, amely szerinte tökéletesen megfelelt a felkészülésnek.
A következő felkészülési meccset vasárnap 14 órától, szintén hazai környezetben játssza a csapat a román élvonalbeli FC Botosani ellen.
minap.hu
fotó: Mocsári L.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-17 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.