Kultúra

Felmutatott értékeink: a tehetségek – átadták a Mazsaroff-díjat

2014-01-21 21:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE mazsaroff_dij_140121ml_26.jpg

Fontos feladata minden közösségnek felismerni, felmutatni és megismertetni saját értékeit – ez történik Miskolcon a Mazsaroff-díj átadásakor. Hiszen a neves miskolci festőművész emlékét őrző elismerés fiatal tehetségeknek teremt lehetőséget a bemutatkozásra. A hagyományoknak megfelelően a tavalyi díjazott, Szilágyi Rudolf tárlatának megnyitóján vette át az elismerést az idei Mazsaroff-díjas: Szanyi Borbála szobrászművész.

Nemcsak ülő-, de állóhely sem jutott minden érdeklődőnek a Mazsaroff-díj kedd délutáni átadóján a galéria Rákóczi-házának Kondor-termében, mégis családias hangulatú ünnepség részesei lehettek az érdeklődők. Talán azért, mert az idei díjazott, Szanyi Borbála született miskolci, és munkáival a város utcáin is találkozhatunk.

mazsaroff_dij_140121ml_02.jpg

A helyi értékek felismerésének, felmutatásának és megismertetésének fontosságát emelte ki beszédében Kiss Gábor alpolgármester is, aki mindenekelőtt virággal mondott köszönetet Mazsaroff Miklós festőművész özvegyének, Nikolaeva Máriának a díj megalapításáért, hiszen ezzel nagyon sokat tett ezért a fontos célért.

– A kultúra szó eredendően ápolást, gondozást jelent, és nekünk feladatunk értékeinket ápolni, megőrizni, és a lehető legszélesebb körben megismertetni – fogalmazott az alpolgármester, majd Petőfit idézte: „A világon semmiféle tehetség el nem vesz. Nem olyan bolond a természet, hogy hiába teremtsen erőket. Amit teremt, azért teremti, hogy hasznát vegye.”
– A legjobb értelemben véve vegyük hát mi is hasznát azoknak a tehetségeknek, akik ebben a régióban, ebben a városban születtek, élnek, alkotnak. Kívánom, hogy az ő tehetségük elismerése és bemutatása váljon állandó részévé a miskolci képzőművészeti életnek – zárta szavait Kiss Gábor.



A Mazsaroff-díj hagyományaihoz tartozik, hogy a magyar kultúra napján, vagy mint most, annak előestéjén nyitják meg az előző évi díjazott önálló kiállítását – ez évben Szilágyi Rudolf egri festőművész Keretek nélkül című tárlatát. Nagy T. Katalin művészettörténész kiállítás-megnyitójában kiemelte: a művész több mint egy évtizede ragaszkodik egy motívumhoz: a támasztékhoz. Ami lehet bot, járókeret, kerekesszék, kerítés, keret, és időnként a támaszték is támasztottá válik.

– A művészetben a tárgyak túlmutatnak önmagukon, a test támasztékai a lelki támasz szükségét idézik. Járókában kezdeni, járókeretben végezni – a közte lévő a látszólagos szabadság ideje. A tárlat címe, Keretek nélkül, ars poetica. A „keret” utal arra a rejtett motívumra, ami összefűzi a képeket. A „keretek nélkül” pedig maga a szabadság vágya – beszélt Szilágyi Rudolf művészetéről.

mazsaroff_dij_140121ml_22.jpg

A Mazsaroff-díjat háromtagú szakmai zsűri ítéli oda a díjalapító egyetértésével – 2014-ben Szanyi Borbála szobrászművésznek. Nikolaeva Mária annak az örömének hangot adva adta át az elismerést, hogy igazi miskolci alkotó kapja azt. A fiatal művész munkásságát Máger Ágnes festőművész sajátos levélformában méltatta – hiszen, mint mondta, gyermekkora óta ismeri, és másképp talán nem tudna kellően elfogulatlan lenni.

A tények közül érdemes rögzíteni, hogy Szanyi Borbála Miskolc szülötte, Jovánovics György tanítványa, és többek között volt Ludwig-, Kogart- és Derkovits-ösztöndíjas. Miskolc köztéri szobrai közül az ő alkotása Mancs és Laborfalvy Róza szobra.

– A művész a teret egészként kezeli, ugyanúgy a térbeli önálló formákat is, melyekbe belehelyez vagy kivesz valamit, így változtatva meg a formák önmagukhoz és a kerek egészhez való viszonyát. Elvontabb alkotásaiban a formák belső törvényszerűségeit, vagy az általunk csak nézett, de nem látott evidenciáját mutatja meg – méltatta Máger Ágnes, hozzátéve, néhány alkotásán talán fellelhetők az édesanyjától (Varga Éva szobrászművész – a szerk.), az otthonról hozott szemléleti értékek – az élet magától való szépségei.

mazsaroff_dij_140121ml_29.jpg

Miskolc művészetszerető közönsége az elmúlt hónapokban láthatta Szanyi Borbála munkáit a Miskolci Galériában – és láthatja majd jövő ilyenkor, a következő évi Mazsaroff-díj átadásával egybekötve nyíló kiállításán.

Az előző évek nyertesei (Bánki Ákos, Batykó Róbert, Csabai Renátó, Sütő Róbert és Szilágyi Rudolf) pedig még ebben az évben újra kiállítanak Miskolcon. Nikolaeva Mária – aki a Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat tagja – felkérte őket, rendezzenek közös tárlatot, amit a bolgár kultúra napján, május 24-én nyitnak majd meg. Ehhez kapcsolódva pedig a díjátadáson jelen lévő Olga Popova igazgató is meghívta a művészeket a budapesti Bolgár Kulturális Intézetbe, és felkérte az új díjazottat, csatlakozzon a közös tárlathoz néhány kisplasztikával.

Szilágyi Rudolf most megnyitott tárlata február 21-éig látható a Rákóczi-ház Kondor-termében.

Cs. M.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!