Fesztiválozó

Forrt a bor és a hangulat Görömbölyön

2014-01-18 18:01

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tepertofesztival_140118_ja_35.jpg

Negyedik alkalommal szerveztek szombaton Forralt bor és tepertőnapot Görömbölyön, a művelődési ház előtti téren. A csapatok forraltborfőzésben és -ízesítésben mérték össze tudásukat, de pálinkákat, valamint tepertőt is lehetett kóstolni. A közelgő Vince-nap alkalmából ökumenikus vesszőszentelést is tartottak.

tepertofesztival_140118_ja_4.jpg

A görömbölyi rendezvényen nemcsak finom ételekből és italokból, de jó hangulatból sem volt hiány. Sokan voltak kíváncsiak a programra, nemcsak a városból, de a megyéből is érkeztek érdeklődők. Tetszettek a fellépők, a zenekarok, az énekkarok, a gyerekek – és a vörösbor is nagyon ízlett.

tepertofesztival_140118_ja_20.jpg

Az idei forraltborfőző versenyre több mint 20 csapat nevezett. A Görömbölyi Borbarát Egyesület által biztosított alapborból különböző ízesítésű forralt borokat készíthettek a versenyzők, az általuk hozott ízesítő, édesítő anyagokkal. Az ízes italokat hattagú szakértő zsűri bírálta el.



– Megvizsgáljuk, hogy mennyire harmonizál a bor a használt fűszerekkel, azok hozzátesznek, vagy épp elvesznek belőle. Nagyon fontos a fogyasztási hőmérséklet, 50 és 80 fok között lehet egy forralt bort értékelni, bírálni – mondta a zsűri kulisszatitkairól Kovács András, a Görömbölyi Borbarát Egyesület elnöke.

tepertofesztival_140118_ja_71.jpg

A görömbölyi forralt borokat Kriza Ákos, Miskolc polgármestere is megkóstolta.
– Görömbölyön mindig kiváló volt a közösségi élet, most is ennek látjuk élő példáját. Nagyon sokan vannak kint, és jó a forralt bor, egyik jobb a másiknál. És a tepertő is már ropogós ilyenkor. Az idő nem épp olyan hideg, mint ami az időhöz és a „menühöz” illene, de úgy gondolom, az a lényeg, hogy mindannyian jól érezzék, jól érezzük magunkat.

tepertofesztival_140118_ja_60.jpg

Az egyházak képviselői délben Vince-napi vesszőszentelést tartottak, csaknem kétszázan kértek áldást szőlővesszejükre.
– Mintaértékű ez a mai nap: ahogy a szőlészek is végezik a munkát, nekünk is folyamatosan munkálkodnunk kell, és áldást kérni a jövőre, hiszen közelednek a 2014-es választások - mondta erről Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.

tepertofesztival_140118_ja_48.jpg

Az eseményen felszállt egy drón is – a felvételből jól látható, hogy érdeklődőből nem volt hiány a program kezdetén sem.


A Z-Milan ’92 Kft. felvétele

minap.hu
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-09-29 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!