Programajánló

Pályán a DVTK három csapata

2014-01-17 12:02

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE dvtk_kosice_140111_fkcs_13.jpg

Újra mérkőzést játszik a hétvégén a DVTK mindhárom együttese. A futballistákat (edzőmérkőzésen) és a női futsalosokat itthon láthatjuk, míg a kosaras hölgyek a Felvidéken szerepelnek. A Miskolci Jegesmedvék erdélyi túrára indulnak.

Szombaton először lép pályára idén a DVTK, mely felkészülési mérkőzésen a másodosztályú Vasast fogadja a diósgyőri műfüves edzőpályán 12 órától. Tomiszlav Szivics elsősorban a próbajátékosok teljesítményét figyeli majd a találkozón. A Diósgyőr vegyes csapata pedig 8.30-tól a szerencsi teremlabdarúgó-emléktornán vesz részt.

Vasárnap a rövid téli szünet után folytatódik az élvonalbeli női futsalbajnokság. A DVTK-Vénusz 16 órától a debreceni DEAC-ot fogadja a Generali Arénában. „Az előttünk álló félévben szeretnénk a felsőházban maradni és ott jól szerepelni. Igyekszünk már utánpótlás csapatainknál kialakítani azokat a játékelemeket, amiket tehetséges fiataljaink képesség szinten magukkal hozva, gyorsan tudnak beépülni a felnőtt keretbe” – idézi a futsal-hungary.hu Sárréti Gézát. Jó hír, hogy a vezetőedző úgy nyilatkozott a szövetség honlapjának, visszatér az egykori bajnokcsapat egyik húzóembere, Bernáth Csilla.

Szintén vasárnap délután 4 órakor lépnek parkettre két vereség (egy liga, egy kupa) után az Aluinvent-DVTK kosárlabdázói. A diósgyőri lányok az iglói Spišská Nová Ves vendégei lesznek a Közép-európai Liga 20. fordulójában.

Folytatódik a DVTK utánpótlástorna-sorozata is: az U15-ös korosztály számára kiírt DVTK Kupa 2014 Utánpótlás Teremlabdarúgó Torna küzdelmeit vasárnap a Miskolci Egyetem sportcsarnokában lehet megtekinteni. Program a DVTK honlapján.

Erdélybe utaznak a hét végén a Miskolci Jegesmedvék: vasárnap 18.30-tól a HSC Csíkszereda, míg hétfőn (18.00) a Brassó vendégei lesznek a tabella második helyén álló sárga-feketék.

S. P.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-10 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!