DVTK
Elhunyt Rakaczki Bence
2014-01-16 18:30
A DVTK kapusa, Rakaczki Bence csütörtök délután fél négykor hosszú betegség után elhunyt - közölte a klub.
Az információt dr. Nagy Kálmán a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Gyermekonkológiai és Csontvelő-transzplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa erősítette meg.A Diósgyőr fiatal kapusánál 2012-ben diagnosztizáltak súlyos betegséget. Rakaczki Bence 18 évesen került be a DVTK felnőtt keretébe, és a diósgyőriek utolsó négy tavaszi bajnoki mérkőzésén védte a csapat kapuját. A tehetséges kapus a bajnokság után jelezte, hogy gyengének érzi magát, és izomfájdalmai vannak, az orvosi vizsgálat pedig szomorú eredményt hozott: Bence leukémiában szenved.
Rakaczki Bence csak annyit kért a szurkolóktól, hogy ugyanúgy drukkoljanak a gyógyulásért, mint ahogyan tették, amikor pályára lépett a meccseken.
Pénteken 19 órakor a stadionnál néma megemlékezést tartanak, ahol mindenki leróhatja a kegyeletét. A temetés időpontjáról és helyéről később értesítik a szurkolókat. Bencét a DVTK saját halottjának tekinti.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-17 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.