Egyház

Hétfőn épületszentelés, költözés később

2014-01-03 15:46

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Ternyák Csaba egri érsek hétfőn szenteli fel a mindszenti plébánia műemléképületét, de a munkák még további egy-két hétig biztosan tartanak, így a visszaköltözés is csúszik – tudtuk meg Palánki Ferenc egri segédpüspöktől.

A mindszenti plébánia műemléképületét tavaly februárban kezdték felújítani. A munkák eredetileg november 30-ig tartottak volna, de a műemléki engedélyek és egyéb, előre nem látott teendő miatt késik a felújítás befejezése.

Palánki Ferenc november végén szerkesztőségünknek úgy nyilatkozott, hogy a festés, a csillárok felhelyezése mellett a szerelvényezés, néhány helyen a burkolás, illetve a fa padozatok lakkozása van még hátra. A segédpüspök akkor reményét fejezte ki az ügyben, hogy karácsonyra visszaköltözhetnek az épületbe, ám a műemlékvédelmi engedélyek késve érkeztek, és apróbb munkák maradtak az újévre is.

– A felújítás a vége felé tart. Hétfőn szentelik a műemléképületet, de még nem költözhetünk vissza. Asztalos- és villanyszerelési munkák vannak hátra, illetve a riasztórendszer beszerelése is várat még magára. Várhatóan egy-két hét múlva készül el az épület – mondta Palánki Ferenc.

A plébánia műemléképületében korábban nem volt riasztóberendezés, így ezt a hiányt a felújítás során pótolják.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a felújítás során a több réteg festék, vakolat alatt díszítőfestéseket is feltártak.

– Az emeleten, a kialakítandó kápolna termében az építés korából, tehát az 1770-es évek végéről származó nagyon szép, egységes szerkezetű festés maradt meg a boltozaton. A másik helyiségben, ami vendégszoba lesz, az is érdekes, hogy több festést is feltártak, közülük kettő az, ami nagyon szép, művészi jellegű munka. A szakemberek döntötték el, hogy melyiket tartsuk meg, állítsuk helyre. Mindkét restaurálás elkészült és mondhatom, nagyon szép lett – nyilatkozta akkor Palánki Ferenc.

Kiss J.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2022-09-28 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!