Helyi hírek
Tiszthelyetteseket avattak
2007-06-29 18:35
Tiszthelyettes-avatást tartottak pénteken a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában. Idén 311-en – 166 rendőr és 145 határőr – tette le a tiszthelyettesi esküt.Bartók József alezredes, az ünnepség médiafelelőse lapunknak elmondta: évről évre nő a fiatalok érdeklődése a rendészeti pálya iránt, idén például már hatszoros a túljelentkezés az iskolában. Van tehát miből válogatni. Lányok is szép számmal jönnek, a most felavatott tiszthelyettesek 10-15 százaléka hölgy. Végzett hallgatóik valamennyien munkát kapnak, az ország egész területére jut belőlük, Hevestől Nógrádig, Budapestig. Olyanok is vannak persze, akik Miskolcon maradnak, s olyanok is, akik a REBISZ (Rendészeti Biztonsági Szolgálat) állományába kerülnek. A fiatal tiszthelyettesek azokon a határőr-parancsnokságokon, rendőr-kapitányságokon helyezkednek el, ahol tanulmányaik során szakmai gyakorlatukat végezték. Bartók alezredes azt is elmondta: a Miskolci Rendészeti Szakközépiskola jó hírű, szakmailag elfogadott intézmény, végzett hallgatóik minden területen megállják a helyüket.Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-06 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.