Kultúra
KÖDMÖN gála – óriási az érdeklődés
2013-11-15 17:37
Az 1978-ban alakult KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes idén ünnepli 35. születésnapját. A jeles alkalmat egy gálával is meg kívánják ünnepelni – a szombat esti fellépésükre azonban hamar elkapkodták szinte az összes jegyet, így a szervezők úgy döntöttek, hogy a délutáni főpróbát is megnyitják a nagyközönség előtt.
– Még a Művészetek Háza is kicsinek tűnik, annyian érdeklődtek és váltottak jegyet a szombat esti gálánkra – ismertette Csóka Edit, a „KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes menedzsere alig néhány nappal a gála előtt. Látva aztán, hogy még mennyien szeretnék élőben is megtekinteni az idén jubiláló tánccsoportokat, úgy döntöttek, hogy a közönség számára is nyitottá teszik a szombat délután 16.00 órakor kezdődő főpróbát, melyre egységesen, 700 forintért lehet jegyet váltani. A gála pedig szombat este 19.00 órakor kezdődik, melyet Kiss Gábor alpolgármester nyit majd meg.A „KÖDMÖN” Formációs Táncegyüttes elnevezés egyébként egy mozaik szó, mely a KÖzépiskolás Diákok Művészeti Öntevékeny Körét jelenti, s így ismerik Európa szerte. Tagjai általános, középiskolás, főiskolás és egyetemista fiatalok. A Miskolci Kulturális Központ Ifjúsági Házában az eltelt évek alatt több mint 8000 gyermek és fiatal ismerkedett meg a standard és latin táncok alapjaival.
A csoport jelentős szerepet vállal Miskolc lokálpatrióta szemléletformálásában is. Nem elhanyagolható az a közösségteremtő és –formáló erő sem, amivel az évek során hozzájárult az egészséges gyermekek és fiatalok fejlődéséhez. A hagyományok ápolására jellemző, hogy már a KÖDMÖN volt táncosainak gyermekei is járnak az Ifjúsági Házba. A táncegyüttes életében egybefonódik a művészeti iskolai rendszer, a sportegyesületi tevékenység, az egyéni és formációs versenyek a művészeti munkával, az éves szakköri tevékenység a nyári szakmai tréningekkel, táborokkal. Nagy sikerrel szerepelnek táncosaik – az óvodásoktól a felnőttekig – Miskolc ünnepein. A megye több településén is felléptek már, a legkisebb falutól a városokig, Regéctől Kazincbarcikáig, Upponytól Sárospatakig.
A KÖDMÖN több éven keresztül vendége volt az Operaházban Budapesten a Táncpaletta és EuroPAS Gála rendezvényének. A farsangi időszakban a bálok nem múlhatnak el „KÖDMÖN” nyitótánc nélkül. A külföldi fellépések, meghívások között meg kell említeni, hogy az együttes többször járt Przemyslben, Kassán, Máramarosszigeten, Bécsben, versenyzett Elblagban, Stuttgartban, Moldáviában, Moszkvában, Usti nad Labenben, Berlinben, Braunschweigben – és természetesen Miskolcon a Standard Formációs Táncok Európa Bajnokságán is részt vettek.
A táncegyüttes tizenháromszoros magyar bajnok. Jelenlegi művészeti vezetőjük Simon Csaba koreográfus, táncpedagógus. A csoportvezetők között találjuk Harangozóné Ónodi Csillát, Tombácz Anikót, Süttő Rolandot, Hornyák Zsoltot és Garabucziné Mezei Ágnest, balett tanárok pedig Lőrincz Krisztina és Bán Ildikó. A csoport menedzsere Csóka Edit, aki 15 éve teremti meg az együttes munkájához a feltételeket.
1990-től, mint Magyarország legjobb standard formációs csoportja képviseli a KÖDMÖN hazánkat és Miskolcot az Európa és Világbajnokságokon. 1995-ben Kiváló Együttes címet érdemelt ki a csoport, 2004. január 22-én, a Magyar Kultúra napján pedig átvehették a Csokonai Közösségi Díjat. 2005-ben Moldáviában 7. helyezést értek el az Európa bajnokságon, 2006-ban az együttes az Operaházban a táncos szakma egyik legmagasabb kitüntetését, az EuroPAS díjat vette át, egy nagyszabású gálaműsor keretében.
2009-ben a Magyar kultúra Napján, Ózdon kapta meg a csoport a Megyénk Kultúrájáért díjat, 2012-ben pedig a csapat legjobb eredményét érte el Ludwigsburgban, amely a világbajnoki 8. helyezés. A Megállíthatatlanok című táncalkotással az együttes elnyerte Az Év Legjobb Formációja díját a Magyar Táncsport SzakSzövetségtől.2013 márciusában Miskolcon a Formációs Magyar Bajnokság 2. helyezettjeként elnyerte a jogot arra, hogy képviselje a Világbajnokságokon hazánkat és Miskolc városát.
Kujan I.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-20 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.