MVK Miskolc Városi Közlekedési Zrt.

Folytatódik a buszmegállók örökbefogadása

2013-11-15 14:47

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE buszmegfogadas_rendeszet_131114_kcs_018_v2.jpg

Csütörtökön újabb hat buszmegálló örökbefogadásával folytatódott az MVK Zrt. „Legyen olyan szép a buszmegálló, amilyennek szeretné” elnevezésű kampánya. Az országos hírű akcióban ezzel már tíz megállóhely talált felelős „gazdákra”, akik tisztábbá és rendezettebbekké teszik őket.

A program célja bevonni olyan közösségeket, intézményeket, iskolákat, civil szervezeteket, cégeket, vagy lakóközösségeket, akik vállalják, hogy szebbé és kényelmesebbé teszik a megállóhelyeket.

Ennek megfelelően csütörtökön újabb hat megállóhely talált „gazdára”: a Fonoda BE irányú megállót a MVK Zrt. Villamosforgalmi osztálya, a Szentgyörgy úton található 3 darab megállót a cég Autóbusz-forgalmi osztálya, a Tapolcai elágazás be irányú megállót a Factory Arena, a Vologda városrész ki irányú megállót pedig a Miskolci Önkormányzati Rendészet fogadta jelképesen örökbe.

buszmegfogadas_rendeszet_131114_kcs_014_v2.jpg

Vincze Csaba, a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője elmondta, hogy a szerv a héten már másodszorra bizonyítja segítőkészségét, hiszen kedden véradáson vettek részt a munkatársak.

– Amikor az MVK Zrt. meghirdette a programot, mi nagy örömmel hallottuk, és azonnal úgy döntöttünk, hogy betársulunk. Kerestünk egy megállót, amit a gondozásunk alá veszünk. Megpróbáljuk kicsit rendbe hozni, eltüntetjük a graffitiket, gyomtalanítunk, a padokat lecsiszoljuk, és újra is festünk – beszélt az örökbefogadói teendőkről, majd kihangsúlyozta, hogy ezzel még inkább a közösség részeivé válhatnak, segíthetnek a közlekedési cégnek, és természetesen kicsit magukénak érezhetik a megállóhelyet – ahová a jövőben is tervezik a visszatérést.

buszmegfogadas_rendeszet_131114_kcs_003_v2.jpg

Az MVK Zrt. üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgatójától, Szórád Róberttől megtudtuk, hogy a vártnál nagyobb érdeklődés fogadta a kezdeményezést.
– Jelenleg több mint 30 jelentkezőnk van, akik szeretnének részt venni a programban. A mai nappal már 10 megállóhely talált örökbefogadóra, és amíg az időjárás engedni, folytatni szeretnénk, ellenkező esetben pedig tavasszal – foglalta össze a „Legyen olyan szép a buszmegálló, amilyennek szeretné” kampány eddigi tapasztalatait.

K. Cs.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!