Városinfó

A Szilvás utca 2.-ben is elkezdődött a fészekbontás

2013-11-02 09:48

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE avas_kilakoltatas_szilvas_2_131030_ja.jpg

Két hete kezdődött el a fészekbontás, vagyis a „fészekrakók” kilakoltatása és a megüresedő lakások kitakarítása. A folyamatosan haladó akció ezen a héten – többek között – elérte a „fészekrakó” probléma állatorvosi lovának számító Szilvás utca 2. szám alatti panelházat is.

Két hete kezdődött a fészekbontás és a „fészekrakók” utáni takarítás az Avason, amikor Kriza Ákos polgármester országgyűlési képviselőkkel és közgyűlési frakcióvezetőkkel együtt kezdte el az első olyan lakásnak a takarítását és felújítását, amelynek a követelését megvásárolta az önkormányzat. A végrehajtók folyamatosan hajtják végre, lakoltatják ki és adják át ezeket a lakásokat az önkormányzatnak.

avas_kilakoltatas_szilvas_2_131030_ja_5.jpg

A MIK munkatársai takarítanak, rovarirtást végeztetnek, majd a Start Közmunkaprogramban felújítják ezeket a lakásokat, hogy aztán bekerülve a bérlakásrendszerbe, fiatal, miskolci családok otthona lehessen – mondta el a múlt héten Kottman Dezső, a MIK Zrt. létesítményüzemeltetési irodájának munkatársa két átvett lakásba is ellátogatva. Arra is felhívta a figyelmet, hogy ezek általában erősen lelakott lakások, amelyekkel bőven van munka.

Ezt szerdán mindenki megtapasztalhatta, aki jelen volt a Szilvás utca 2. egyik lakásának végrehajtási átadásán. Erről az épületről az elmúlt években többször is beszámoltunk, ugyanis több lakásban is nem fizető, beilleszkedni képtelen családok „raktak fészket”, pokollá téve az ott lakók életét. Sőt, még illegális lakásfoglalók is megjelentek, akikkel szemben a rendőrség és az önkormányzat volt kénytelen fellépni. A társasház folyamatosan csődközeli helyzetben van a nem fizetők miatt, 2011-ben több mint egy hónapig a lift sem járt, mert nem tudták megjavítani, a folyosókon világítás alig van, a kaputelefon jó ideje nem működik, már le is szerelték. Itt indult el a csapelzárási akció, amikor a nagytartozóknál elzárták a meleg, és korlátozták a hideg vizet, de az összehangolt ellenőrzések egyik kiinduló és ismétlődő helyszíne is a Szilvás utca 2.

avas_kilakoltatas_szilvas_2_131030_ja_30.jpg

Az odafigyelés most sem lanyhul, a fészekbontás harmadik hetén a társasház egyik lakásához érkeztek meg a MIK és a holding szakemberei, rendőrök és a bírósági végrehajtó a munkatársával. A lakók kilakoltatására már nem volt szükség, ők ugyanis ezt megelőzendő elhagyták az ingatlant, elég sok mindent hátrahagyva. A hivatalos papírmunka után jöhetett a lakás átvizsgálása, amelyben bőven volt még bútor, no meg rengeteg szemét és bűz mindenhol. Furcsa mód a konyhai szekrényt viszont itt is elvitték, ez valamiért minden „fészekrakós” lakásban kapós… A konyhában fémgyűjtés és kukázás maradványai, az egyik szobai szekrényben büntetés-végrehajtással kapcsolatos papírok, gyerekjátékok és termetes csótányok, a kisszobában művészi vénára valló fali rajzok, „szeretlek benetek” felirattal, így, egy n-el.

avas_kilakoltatas_szilvas_2_131030_ja_35.jpg

Az ingatlangazdálkodó munkatársai azonban nem csodálkoznak már semmin, annál gyorsabban és szakszerűbben végzik a kiürítést, majd a takarítást, miközben már az ajtóba is új zár kerül. Alig háromnegyed órával az érkezés után már üres a lakás, készen a rovarirtásra és a felújításra, hogy az elmúlt évek kibírhatatlansága után szebb napokat láthasson. Érthető a kiürítést végzők sietsége, hiszen innen egyenesen indulnak tovább az Áfonyás utcára, ahol újabb lakás átvétele és kitakarítása következik. A fészekbontás ugyanis folyamatos Miskolcon, a december 1-jei, téli kilakoltatási moratóriumig még jó néhány lakás van hátra, hogy aztán tavasszal a megvásárolt 173-ig meg se álljanak.

H. I.
Fotó: Juhász Á.
 




Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2020-09-28 (Hétfő)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!