Pályázatok

Dohányzás és a terhesség

2013-06-24 13:52

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Szakértők szerint a várandósság alatt nem szabad, sőt tilos a dohányzás, vagyis egyetlen szál cigarettát sem szabad elszívniuk a nőknek. Tévhit, hogy az elvonási stressz nagyobb károkat okozhat a terhesség során, mintha fokozatosságra törekedve ugyan, de végigfüstöli a babavárás hónapjait.

A várandósság alatti dohányzással a nők önmagukat is veszélyeztetik, hiszen a nikotin és a dohányfüstben kimutatható közel 300 káros anyag a légzőszervek mellett az anya keringési rendszerére is súlyosan hat, vagy azon keresztül képes kifejteni romboló hatását. A várandósság során azonban éppen a keringési rendszer viseli szinte a legnagyobb terhet: két életet is ellát(na) friss oxigénnel, energiával és tápanyaggal.

A vizsgálatok szerint a dohányfüstnek kitett babák születésük után valamilyen légúti betegséggel küzdenek. Ilyen az asztma, a bölcsőhalál - amelyről mára bebizonyosodott, hogy jóval gyakoribb a dohányos anyukák babáinál -, a normálisnál lassabb mozgásfejlődés, a tanulási nehézségek. Egy svájci kutatócsoport vizsgálatai pedig azt is bizonyítják, hogy az erőszakos bűncselekmények elkövetése és a magzati korban "benyelt" füst között van összefüggés - vagyis a magzatkorban dohányfüstnek kitett babák a későbbiek során nagyobb arányban követnek el erőszakos bűncselekményeket.

Kutatók szerint a dohányos kismamák babái gyakran koraszülöttként, alacsony súllyal érkeznek a világra, és a csecsemőhalandóság kockázata is magasabb azoknak a babáknak a körében, akiknek az anyukája dohányzott a terhesség alatt. Kiderült továbbá, hogy a dohányzó anyukák csecsemőinek székletében kimutatható módon jelen vannak a dohányzással kapcsolatos anyagcseretermékek. Ráadásul minél többet dohányzott az anyuka, annál több égésterméket találtak a kutatók az újszülöttek székletében.

A MIKOM Nonprofit Kft. eredményesen pályázott a TÁMOP - 6.1.2/11/1 „Egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programok – lokális színterek” című pályázaton, melynek középpontjában a dohányzás megelőzés, illetve a dohányzásról való leszokás elősegítése áll, melyek egészségfejlesztési programok keretében valósulnak meg.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-20 (Szombat)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!