Kultúra

Megmentik a templomot és az ikonosztázt

2013-09-02 16:41

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE kamarakoncert_ortodox_templom_130826_ja_20.jpg

Szeptember második felében kezdődhet a Szentháromság ortodox templom tetejének javítása. A munkák finanszírozására korábban gyűjtés indult, a három és fél milliónál is nagyobb összegből augusztus 31-ig több mint kettőmillió összegyűlt, melyből körülbelül négyszázezer forint a Miskolci Kamarazenei Nyár, és azt követő jótékonysági koncerten folyt be.

Mint arról beszámoltunk, gombafertőzés támadta meg a Deák téren található görögkeleti ortodox templom tetőszerkezetét. A templomban található Közép-Európa legnagyobb ikonosztáza, amely 88 jelenetet mutat be Jézus életéből – a kulturális látványosság 16-18 méter magas, a berendezése copfstílusú, XVIII. század végi, s műemléki védelem alatt áll. Kárpáti László, a Miskolci Ortodox Múzeumért Közhasznú Alapítvány kuratóriumi titkára, művészettörténész-muzeológus 2012-ben vizsgálta meg a templom tetőszerkezetét, és súlyos gombásodást fedezett fel ott. A felkért budapesti fa-szakértő megerősítette ezt a tényt, azonosította a gombát és sürgősségi cselekvési tervet dolgozott ki. Ellenkező esetben a tetőszerkezet összeomolhat, a mennyezet beszakadhat, életeket és a felbecsülhetetlen értékű műkincseket veszélyeztetve.

ortodox_templom_130826_ja_13.jpg

A Miskolci Ortodox Múzeumért Közhasznú Alapítvány akkor úgy döntött a templom és értékei megóvása érdekében felajánlásokat kezd gyűjteni – akkor az akcióhoz szinte elsőként csatlakozott Kiss Gábor alpolgármester, valamint Molnár Péter és Szabó Sándor önkormányzati képviselők. Ezt követően széleskörű összefogás bontakozott ki a felbecsülhetetlen értékű műemlék és a szakrális építmény megmentése érdekében, több vállalkozó és magánszemély is adományokat ajánlott fel a munka mielőbbi megkezdéséhez.

Jótékony zene, templommentő zenészek

Korábban a minap.hu is beszámolt róla, hogy a Miskolci Kamarazenei Nyár is csatlakozott a gyűjtéshez. Flach Antal szervező elmondta, a hangversenysorozat nem először vállalkozott jótékonyságra, 2010-ben az árvízkárosultakon próbáltak segíteni, most, a 10. jubileumi évben pedig a Szentháromság ortodox templom tetőszerkezetének, s ezáltal Közép-Európa legnagyobb ikonosztázának megmentéséhez adnak és kérnek segítséget.
– A helyszínt már korábban kiválasztottuk, de amint megtudtuk, hogy mekkora a baj, azonnal a jótékonyság mellett döntöttünk, a fellépő zenészek sem kértek fellépési díjat – mondta Flach Antal. Hozzátette, igazi ökumenikus összefogás alakult ki már a szervezés közben is, a székeket például a Földes Ferenc Gimnázium, a zongorát a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközép Iskola, az orgonát a jezsuiták biztosították, de segített a Fazekas iskola is.

Az öt napos rendezvény alatt mintegy 380 ezer forint gyűlt össze, azonban szombaton, a rendezvényt követően Tatárka Kirill megbízott parókus egy egyházzenei koncertet szervezett, melyen szintén gyűjtöttek adományokat.
– A koncerten a budapesti Szent Demeter kórus, illetve a debreceni Szentháromság ortodox egyházközség kórusa lépett fel. A koncerten a debreceniek egyházi szláv és magyar nyelven adtak elő főként kolostorokból fennmaradt dallamokat, a budapesti kórus pedig magyar és görög nyelven énekelt a legszebb bizánci énekekből Az est nagyon sikeres volt, szinte teltház volt mindkét fellépés alatt, és a Kamarazenei Nyár alatt összegyűlt összeghez még több mint hatvanezer forint gyűlt össze – mondta Tatárka Kirill. (A koncertet egyébként munkatársaink korábban rögzítették, az majd az MTV Örömhír című egyházi műsorában lesz látható.)

„Köszönet Miskolc városának és polgárainak”

A hat nap alatt tehát több mint 440 ezer, a július végi bejelentés óta pedig már több mint kétmillió forint gyűlt össze. Mint azt a parókus elmondta, a tetőszerkezet újbóli biztonságosság tételéhez összesen 3 millió 650 ezer forint szükséges, tehát várnak még további adományokat is, azonban az eddigi támogatásoknak köszönhetően most már el tudják indítani a felújítást.
– A kivitelezővel az elmúlt napokban egyeztettem, és azt a tájékoztatást kaptam, hogy várhatóan szeptember 16-a után tudnak felvonulni a területen és megkezdeni a munkát. A munkák a teljes tető nagyjából egyharmadát érintik, tehát csak a gombafertőzés miatt meggyengült tartógerendákat, és annak környékét javítják, valamint kitakarítják és fertőtlenítik a padlást – tette hozzá Tatárka Kirill.

A parókus köszönetet mondott a városnak, minden miskolci polgárnak, hazai és külföldi keresztényeknek, gyülekezeteknek és cégeknek az eddigi és a majdani támogatás miatt, mint mondta, külön öröm volt számára az, hogy Miskolc városa és polgárai nem hagyják pusztulni templomukat és a felbecsülhetetlen ikonosztázt.

Az adományokat még továbbra is várnak a következő számlaszámra:
A Miskolci Ortodox Múzeumért Közhasznú Alapítvány
3525 Miskolc, Deák tér 7. Adószám: 18415320-1-05
Számlaszám: Budapest Bank 10102718-10371815-00000002
IBAN: HU46 10102718 10371815 00000002
Swift: BUDAHUHB
Megjegyzés: A Templom megmentésére

Tajthy Á.
Fotó: Juhász Á.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!