Kultúra
Ezüstöt ért a Fazekas kórus produkciója
2013-08-29 10:34
Macedóniában rendezték meg az Ohrid Nemzetközi Kórusfesztivál 2013 nevű zenei fesztivált, melyen a Fazekas Gyermekkar második helyet, azaz ezüst diplomát ért el. A versenyen több mint félszáz kóruscsapat vett részt és mérte össze tudását.
Takács Katalin, a Fazekas-Istvánffy Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatóhelyettese megkeresésünkre elmondta: a miskolci Fazekas Gyermekkar az Ohrid Kórusfesztiválon való részvételével szerzett minősítése kimagasló eredménynek számít a magyarországi kóruscsapatok közt.– A versenyre való nevezés után egyfajta előválogató következett. Az eddigi fellépések hanganyaga alapján szelektáltak a szervezők, a versenyen pedig már összetettebben mérlegelték az előadásokat. Szempontnak számított a színpadi megjelenés és az előadásmód is többek között – sorolta az intézmény vezető-helyettese.
A fesztiválon nemcsak a versenyzésre, hanem a bemutatkozásra is lehetőségük nyílt a kórusoknak, a nagyközönség előtt. Ezt több műfajban is tehették: folk-népzenei, egyházi és pop kategóriában énekelhettek, zenélhettek a csapatok. A Fazekas kórusa a versenyzésen kívül folk-népzenei stílusban adott műsort Macedóniában.
A versenyt komoly felkészülés előzte meg a kórustagok számára.
– Augusztus elejétől minden nap tartottunk gyakorló órákat és összejöveteleket a diákokkal, hiszen a nyáron kevesebb volt a fellépés, mint tanév közben. Mintegy ismétlő jelleggel zajlottak a napi háromórás próbák. A kórusnak az eddig megtanult és kiválóan elsajátított dalok és zenei művek mellett a fesztiválra egy macedón szerző művét is meg kellett tanulnia, ez versenykövetelmény volt – mondta a minap.hu-nak Balásné Molnár Ildikó, a Fazekas Gyermekkar kórusnagya.
A nemzetközi fesztivált augusztus 23-27. között rendezték Ohridban, ahol mintegy félszáz kóruscsapat képviseltette magát zenés produkciójával. A rendezvény nemcsak zeneileg, hanem kulturálisan is sokszínű volt, cseh, szerb, szlovén, litván. lett, svéd, ukrán és orosz nemzetű csapatok is versenyeztek.
A kórus természetesen nem áll le az énekléssel, legközelebbi fellépésük tanévnyitó rendezvényükön lesz, szeptember 1-jén, vasárnap délután öt órától.
Kiss N.
Fotó: minap archív
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-17 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.