Miskolci Jegesmedvék

Újra együtt a Maci-család

2013-08-21 22:10

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE jegesmaci_forum_130821ml_9.jpg

Szezonnyitó ankétját tartotta szerda késő délután a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapata. Az utánpótlás-együttesek játékosai a szurkolókkal együtt vonultak a Centrumtól a Szinvaparkig, ahol a második emeleten már minden készen állt a közönségtalálkozóra. A hét végén rendezendő Miskolc Autó Kupára közös játékkal is hangoltak a bocsok és a jegesmacik.

Ahogy az előző évben, úgy idén is a Centrumnál gyülekezett a jegesmedvehad, azaz az utánpótláskorú jégkorongozók, a vezérszurkolók és a klubvezetők, hogy közösen induljanak a közeli Szinvapark második emeletére, az éttermi részre, ahol hagyományosan találkoznak kedvenceikkel a szezon előtt. Délután hat órakor aztán elindult a menet – ekkora már a játékosok is kijöttek a zuhany alól a tréninget követően.

jegesmaci_forum_130821ml_13.jpg

Popovics Pál
hangulatfelelős már várta a tömeget, amelyet kisvártatva követett „a két kapus Dávid”, Gyenes és Duschek, Egri Gergely csapatmenedzser, valamint Travis Young, az új vezetőedző. Egyből jöttek a kérdések, melyeket eleinte maga a szpíker tett fel, a hallgatóság egyelőre csak figyelt. A kanadai szakember beszélt Miskolcra igazolásáról, s elmondta, az első pillanatban szimpatikus volt számára a lehetőség. A csapattal kapcsolatban úgy értékelt, az első három-négy hétben voltak hullámhegyek és hullámvölgyek, de elégedett a srácok hozzáállásával, munkájával. Kérdésre elhangzott az is, a Sanok elleni lehet együttese igazi arca, az egy „harcos, küzdelmes meccs volt” – fogalmazott a tréner. Hozzátette, sokat lehet tanulni a felkészülési mérkőzésekből.

jegesmaci_forum_130821ml_14.jpg

Az első nézői kérdés a „hasoncsúszásos” ünneplésre irányult: Travis Young – miután egy medvebocs bemutatóját követően megértette, miről is van szó – úgy felelt, az ünneplést a szezon végére tartogatná. Közben megérkezett több játékos is az edzésről, Popovics Patriktól kezdve Vladimir Dubeken át Orosz Szilveszterig, de itt volt a kanadai légió, és a Magyarországra kedden érkezett Tyler Metcalfe is. Rövidesen jöhetett is a közös játék, egy szinttel lejjebb a medvebocsok a nagyokkal párban mutatták meg a „száraz jégen”, hogy a medve nem játék!

jegesmaci_forum_130821ml_15.jpg

Péntektől vasárnapig pedig a pályán bizonyíthat és pallérozódhat tovább a Miskolci Jegesmedvék gárdája az erős ellenfeleket felvonultató Miskolc Autó Kupán, sorrendben a Sapa Fehérvár AV19, a lengyel KH Sanok, majd a szlovák extraligás MsHK DOXXbet ®ilina ellen.

Soós P.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-07 (Kedd)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!