Miskolc anno
Az 1-es kapu – akkor és most…
2013-05-18 12:07
„A vásártér az 1. számú kapuval” a mai Ógyár tér helyével azonos, a XIX. század végének beépítettségét és a piac hangulatát mutatja.
A gyár vezetői és dolgozói 1884-ben alapították azt a fogyasztási szövetkezetet, amely Konzum néven élt (és él ma is) a köztudatban. A képen látható földszintes, egyablakos épület és a csak keleti sarkában látható másik épület között kialakított kapu hivatalosan a vasgyár 1. számú bejárati kapuja. Ettől balra, a mai Lónyay Menyhért utca vonaláig különböző üzletek álltak, amelyekben élelmiszereket, ruházati cikkeket és háztartási kellékeket lehetett vásárolni. Az egyemeletes saroképület volt a ruhatár. A szabóműhelyben a képeslap készítésének idején feltüntették Fülöp Bernát és Báthory István szabóságát. Az épületek előtt bódésor állt, de a korabeli felvételeken karbantartott virágoskert is felfedezhető. Az egykori piactér helyén jelenleg parkolóhely található. A ruhatár és a bejárati kapu között egykor fodrászat, papírüzlet és „dohánytőzsde”, vagyis trafik is üzemelt.
(Sáfrány Gy. József képeslapja, Dobrossy István szövege, Mocsári László fotója)
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-09-20 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.