Miskolci Turisztikai Kft.

Több mint 2200 vendég Miskolcon júliusban

2013-08-07 15:50

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE tapolca_120629_ja_2.jpg

Több mint 2200 hazai és külföldi vendég fordult meg a TDM turisztikai infopontokon júliusban Miskolcon – tudatta közleményében a Miskolc TDM. Az új Tourinform iroda július 5-ei nyitása csak az első lépés volt a személyes turisztikai információs szolgáltatás fejlesztésében, hiszen július közepétől már Miskolctapolcán, a Barlangfürdőben is folyik az információszolgáltatási munka, valamint Lillafüreden, az Északerdő ökoturisztikai központjában is ott vannak a város turisztikai kiadványai.

A közlemény szerint július elején mintegy 4 köbméternyi, összesen közel félezer féle prospektus került át a Városház térről az új Tourinform irodába. Ezeknek nyitáskor csak egy részét – a legfontosabb városi és régiós kiadványokat – sikerült elérhetővé tenni a turisták számára.
– Az elmúlt hetekben nyitás előtt és zárás után folyamatosan válogattuk, elhelyeztük a kiadványokat, hogy a vendégek ne szenvedjék kárát a rendezkedésnek, s az informátorok a tőlük megszokott és elvárható odafigyeléssel és kedvességgel álljanak rendelkezésükre. Mára ez a munka nagyrészt befejeződött, így augusztusban már a vendégforgalomhoz maximálisan igazodó nyitva tartással várja a Tourinform a vendégeket, hétfőtől vasárnapig – írták.

A Tourinformban egyébként júliusban összesen 1856 vendég fordult meg. Külföldi küldőpiacaink közül a legtöbben Lengyelországból érkeztek, de számos német vendég is járt az irodában, emellett a szlovák és cseh látogatók száma volt mérvadó, bár elmondható, hogy a belvárosi irodát leginkább a hazaiak látogatták, hiszen a teljes vendégforgalomnak csak a 13 százaléka volt külföldi. A személyes ügyfélszolgálat mellett a Tourinformosok e-mailen, illetve telefonon is az érdeklődők rendelkezésére állnak angol, német, orosz és finn nyelven is. A mobil applikációt az első hónapban mintegy másfél százan töltötték le – ennek bevezetésén most dolgozik a TDM.

Július közepétől már a Barlangfürdőben is folyik az információszolgáltatási munka. A csütörtök és vasárnap között nyitva tartó irodában két hét alatt 396 ügyfél érdeklődött Miskolc és környéke turisztikai kínálatáról. Érdekesség, hogy a 284 külföldi vendégből 120 Lengyelországból érkezett, a második helyen pedig a szlovákok és oroszok szerepelnek, de többek között görög, brazil és több amerikai vendég is kért információs anyagokat az informátortól, aki oroszul, lengyelül, angolul és németül is a vendégek rendelkezésére áll.

A TDM munkatársak folyamatosan elemzik az utazási motivációt is, illetve felmérik, hogy mely célcsoport számára szolgáltatásban és ár-érték arányban milyen csomagajánlatokat érdemes összeállítani. Mindezek mellett folyamatosan dolgoznak az imázsépítésen is – ennek részeként mutatkozik be Miskolc turisztikai kínálata augusztusban belföldön a Hungarikum Fesztiválon Szegeden, illetve a Krosno-i Bornapokon és a zakopanei hagyományőrző fesztiválon.

minap.hu


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-05-08 (Szerda)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!