AVE Miskolc Kft.

Rezsidíj-emelkedésről beszél az MSZP

2013-07-04 16:43

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Az MSZP állítása szerint nemhogy csökkenne, de emelkedik a szemétszállítás díja Miskolcon, legalább is erre következtetnek egy levélből.

Varga László, országgyűlési képviselő szerint csak PR-fogás a rezsicsökkentés, több miskolci lakos arról tájékoztatta őket, hogy szemétdíj-emelésről kaptak értesítést. Bemutatott egy levelet is, a melyet egy MÁV-telepen élő kapott a MÁV ingatlankezelő cégétől, ebben januártól visszamenőleg szemétdíj-emelésről tájékoztatják. Az emelés a képviselő szerint több mint negyven százalékos, tehát egyáltalán nem lehet tíz százalékos csökkenésről beszélni.

Varga László hozzátette, amióta a Fidesz vezeti a várost, többször is emelték a szemétszállítási díjat. A hulladéktörvényt pedig, ami miatt év elején emelkedett a díj, szintén a Fidesz többségű Parlament fogadta el. Megjegyezte azt is, az utóbbi időben amilyen problémára a szocialisták felhívták a figyelmet, abban lépett a városvezetés, remélik, hogy így lesz most is.

H. I.


Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-04-19 (Péntek)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!