Miskolci Jegesmedvék
Megnyitották a szezont a Jegesmedvék
2013-06-25 20:28
Szezonnyitó tájékoztatót tartott a Miskolci Jegesmedvék jégkorongcsapatának vezetősége. Az eseményen a támogatói kör előtt a klubelnök által ismertetett adatokból kiderült, hogy a jégkorongcsapat és a létesítményhelyzet is jelentős változás előtt áll.
A Miskolci Jegesmedvék támogatói köréhez tartozó cég adott otthont hétfőn este a szezonnyitó tájékoztatónak, mely során a csapat működését foglalta össze a támogatói kör előtt Egri István klubelnök. A miskolci klub első embere kiemelte: a cél, az idén fennállása 35. évfordulóját ünneplő csapat működésének még magasabb szintre emelése.– Saját hagyományainkhoz, céljainkhoz méltón szeretnénk egy viszonylag erős keretet összeállítani. Jövő héten fogjuk név szerint is bejelenteni a csapat összetételét. Van már edzőnk, két kapusunk, hét hátvédünk, tizenkét csatárunk. A tavalyi színvonalat megemelve fogunk remélhetőleg teljesíteni – mondta Egri István, a Jegesmedvék elnöke.
Az eseményen elhangzott, hogy a MJSZ elfogadta a klub TAO-s pályázatát, így egy 178 millió forintos önrész biztosítása mellett, 911 millió forint lehívása válik lehetővé. A szezon legnagyobb volumenű fejlesztése a kettes jégpálya befedése lesz, ami még több jégidőt, és így sportolási lehetőséget jelent majd.
A Társasági Adóalapból megvalósítható további fejlesztések segítségével pedig hosszútávon, szezononként, akár milliós nagyságrendű fejlesztés érhető el. 2015-ig pedig a tervek szerint összeáll, a szövetségi támogatással megvalósuló miskolci hokiakadémia alapja is. Az eseményen Miskolc polgármestere megerősítette, hogy a város erejéhez mérten továbbra is támogatja majd a Jegesmedvéket.
Mindig élvezet a jegesmedvék szezonnyitója, egy nagy baráti társaság van itt. Miskolcon a legdinamikusabban fejlődő csapatsportágról van szó. Évről évre egyre szebb eredményeket érnek el – mondta Kriza Ákos.
A tájékoztatóval egy időben jelentette be a klub, hogy a 2013 – 14-es szezonban a kanadai Travis Young irányítja majd a Jegesmedvék munkáját.
Juhász I.
Fotó: Juhász Á.
Az értékeléshez be kell jelentekeznie.
Miskolc TV mai műsora
2024-05-09 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!
Hozzászólások
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.
Legyél te az első hozzászóló.