Kultúra

Szavazategyenlőség az operaíró-versenyen

2013-06-25 14:45

ADD TO IWIW FACEBOOK TWITTER LIVE GOOGLE

Véget ért az operafesztivál, így döntés született A jövő kulcsa elnevezésű operaíró-versennyel kapcsolatban is. A záró gálán, vasárnap mutatták be a három, döntős operát, ám egyedüli győztes nem hirdetett a Bartók Plusz Operafesztivál nemzetközi zsűrije. Mindhárom opera, s a közönség is nyert vasárnap, hiszen a nézők három különleges darabot hallhattak.

Szilágyi Miklós-Horváth György Ostrom, Németh Norbert Hazug románc és Girolamo Deraco Taci című operáját láthatta vasárnap este, az operafesztivál záró estjén a miskolci nemzeti közönsége.

A döntőbe jutott három mű részleteinek bemutatását követően Kesselyák Gergely fesztiváligazgató bejelentette: az összesített közönségszavazatok alapján egy szavazatot kapott Németh Norbert-Győri Magda: Hazug Románc című műve; az öttagú zsűri – három tartózkodás mellett – egy-egy szavazatot juttatott Szilágyi Miklós-Horváth György: Ostrom opera – Kőszeg 1532, valamint Girolamo Deraco: Taci! (Hallgass!) című kompozíciójának.

opera_verseny_130623ml_07.jpg
 
A szavazategyenlőség következtében a Bartók Plusz Operafesztivál 2013-ban nem hirdetett győztest az operaíró-megmérettetésen. A versenyszabályzat szerint azonban minden döntőbe jutott pályamű díjazásban részesült.
A nemzetközi operaíró verseny, a jövő népoperáinak és operaszerzőinek keresése 2014-ben tovább folytatódik, sőt a fesztiváligazgató már 2015-re is meghirdette azt.

K. J.
Fotó: Mocsári L.



Az értékeléshez be kell jelentekeznie.

Hozzászólások

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be vagy regisztrálj.

Legyél te az első hozzászóló.

Miskolc TV mai műsora

2024-03-28 (Csütörtök)
Nincs műsorkiírás erre a napra... nézzen vissza később!